GazdaságElszállnak a tram-train költségei - Nem épül meg?

2017. április 24., hétfő
 
Elszállnak a tram-train költségei - Nem épül meg?

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe.

 

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhely és Szeged városa az ellentéteket félretéve néhány éve összefogott, és az itt élő polgárok érdekében közös vállalkozásba kezdett. Egy olyan fejlesztésbe, amely naponta közel tízezer embernek jelentene segítséget a települések közötti ingázás során, amely növelné a térség versenyképességét, a települések megtartó erejét, amely közelebb hozna két megyei jogú várost egymáshoz.

Hiába azonban a közös szándék, hiába a Kormány támogatása, ez a közös vállalkozás, a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer most ellehetetlenülni látszik. A tram-train rendszerben használható szerelvények beszerzése ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV által előkészített közbeszerzés eredményeként közel duplájába kerülne, mint amennyire ők tervezték. Hódmezővásárhely országgyűlési képviselőjeként, és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként azt kérem a Kormánytól, hogy ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására az aránytalanul megnövekedett költségek miatt. Sem országgyűlési képviselőként sem a Kormány tagjaként nem tudom elfogadni és nem tudom támogatni, hogy a hibás tervezés és előkészítés miatt megkétszereződjön egy beruházás költsége. A Magyar Kormány az NFM és a MÁV súlyos előkészítési hibái ellenére sem engedhet üzleti érdekek nyomásának!

Köszönjük a fejlesztést támogató választópolgárok segítségét. Sajnáljuk, hogy voltak, akik a közlekedési szakma képviselőjeként ellenezték a beruházást, vagy a Délmagyarország nevű napilap munkatársaként dolgoztak azon, hogy bebizonyítsák: Hódmezővásárhely nem érdemli meg a fejlődést.

 

Hódmezővásárhely, 2017. április 24.

Lázár János

Országgyűlési képviselő

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Kapcsolódó cikkünk:

 

A Stadler nem tarja korrektnek a Lázár közleményt  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Érmes helyezés az Úszó OB-n

Érmes helyezés az Úszó OB-n

Április 19-től 22-ig tartott Debrecenben az országos bajnokság. A vásárhelyi Hód Úszó SE 12 úszóval nevezett és több úszója is szép sikereket ért el.
Negyedszázada hunyt el Lányi Lajos

Negyedszázada hunyt el Lányi Lajos

A kiváló pedagógus és ismert zenész, nagy műveltségéről, az emberek szeretetéről, és a tanítás iránti elkötelezettségéről volt ismert.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.