SportKihagyott helyzetek - vereség Szarvason

2013. április 22., hétfő
 
Kihagyott helyzetek - vereség Szarvason

Az NBII Dél-Keleti csoport 18. fordulójában tovább folytatódott HLKC Felnőtt csapata számára az erőltetett menet. A sors szeszélye folytán az elmúlt 2 hétben játszottak a bajnoki tabellát vezető Gyula és a második helyezett Makó ellen, most pedig a közvetlen dobogó közelben álló Szarvasi NKK vendégeként léptek pályára.

 

 

 

A mérkőzés jól indult, huszáros öt perc alatt a vásárhelyiek elléptek 3 góllal a hazaiaktól, akiket szemmel láthatóan meglepett a jó kezdés és kemény védekezés. Ezt követően felváltva estek a gólok, de a 2-3 gólos előnyt egészen a félidő hajrájáig sikerült megőrizniük.

 

5 perc gólcsend következett, mindkét csapat kapkodó, rengeteg hibával tarkított játékot produkált. Jó kezdés és vezetés tudatában talány, hogy miért ragadt rájuk a hazaiak bizonytalansága és kapkodása, de mintegy 10 percig képtelenek voltak épkézláb támadást vezetni, illetve a kapuba találni. Ennek a tízperces hullámvölgynek köszönhetően a hazaiak megfordították az eredményt és kétgólos előnyt szereztek a pihenőre.

 

A második félidőben Gaál már támadásban is pályára lépett, ami szemmel láthatóan jót tett csapatnak. Gaált képtelenek voltak tartani a hazaiak, azonban egyedül kevés volt a védekezését keményebbre szorító hazaiak ellen. Fel-felcsillant ugyan a fordítás reménye, de a rengeteg kihagyott helyzet miatt nem tudtak igazán közel kerülni. Sorra maradtak ki a jobbnál-jobb helyzetek, a HLKC szélsői három meccsre elegendő lehetőséget hibáztak el, átlövőik pedig az egész második félidőben gól-képtelennek bizonyultak.

 

Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC 25-20 (12-10) – 100 néző

Szarvas: Labát, Ábrahám, Molnár 3, Kondacs 1, Szuhaj 4, Fulajtár, Janis 1, Szabó 11, Hajdu,  Kovács 3, Farkas, Kasik, Zelei 2, Horváth
HLKC: Tóth – Domján 1, Kiss 2, Török 2, Tószegi 3, Sajtos 1, Miklós Cs: Balogh (k), Molnár (k), Gaál 5, Hegyi 6, Krumesz, Szabó, Blaskovics G.

 

Sipter Lajosné edző: “Ezen a meccsen nem a szarvasi csapat volt az igazi ellenfelünk, sajnos önmagunkat nem tudtuk legyőzni. Ennyi gólhelyzetet büntetlenül kihagyni ezen a szinten már nem lehet!”

 
 
Forrás: hlkc
 

Olvassa el ezt is!

Föld napi élmények a vásárhelyi Kubikoknál

Föld napi élmények a vásárhelyi Kubikoknál

A kissé viharvert környezet sem volt akadálya annak, hogy a Szent István Általános Iskola felsősei, a Föld Napja alkalmából egy jókedélyű, izgalmas feladatokkal teli délelőttöt töltsön el. Sok képpel!
A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

Valamivel több mint 95 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba. Ebből első helyen 64 ezren alapképzésre, mintegy 8500-an osztatlan képzésre adták be papírjaikat.
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n

Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n

A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
Ünnepség Hódmezővásárhelyen

Ünnepség Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.
 

És ezt már olvasta?

Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter
Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat vezetője kiválóan szerepelt, bekerült a VB-re induló magyar nemzeti válogatottba.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
 
Tanévnyitó az MGK-n
Tanévnyitó az MGK-n Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.