Kultúra, oktatásA korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

2013. április 20., szombat
 
A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

A korábbi évekhez képest több állami ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén a felsőoktatásba az új felvételi eljárás logikájának köszönhetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

 

 

 


Maruzsa Zoltán megjegyezte, hogy akár százezer ösztöndíjas hallgatónak is volna hely a felsőoktatási intézmények által meghirdetett ösztöndíjas kapacitások alapján.

Azt mondta, a jelentkezések szerint a magyar felsőoktatásba az idén is "igen tömeges" ösztöndíjas hallgatói létszámra lehet számítani, "és ez kifejezett öröm a kormány számára", mert a felsőoktatást nagyon fontos célterületként kezeli.

Maruzsa Zoltán elmondta: a felvételi eljárás kapacitásszám alapú lett a keretszámok eltörlése után, de ez nem okozott fennakadást a rendszerben. Január 31-ig minden intézmény közzétette kapacitásszámát, és "minden botrány nélkül lezajlott a jelentkezés", amelynek adatait már feldolgozták.

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke elmondta: valamivel több mint 95 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba. Ebből első helyen 64 ezren alapképzésre, mintegy 8500-an osztatlan képzésre, 3500-an felsőoktatási szakképzésre, csaknem 19 ezren pedig mesterképzésre adták be papírjaikat. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezések belső arányaiban semmilyen lényeges változás nincs az elmúlt egy-két évhez képest, alapképzésre az összes jelölt 80, mesterképzésre pedig 20 százaléka jelentkezett - magyarázta.

Elmondása szerint a mostani jelentkezők között nincs lényeges változás az állami támogatott és az önköltséges helyekre való jelentkezésben sem, tavaly 79 százalék szeretett volna állami ösztöndíjjal tanulni, ez az arány most 85-86 százalékra tehető.

Beszámolt arról is, hogy a jelentkezők az idén átlagosan 3,6 helyet jelöltek meg továbbtanulási céllal, ezért megítélése szerint jó volt az a döntés, hogy legfeljebb öt helyre lehessen beadni a jelentkezéseket, ugyanis az átlagérték évek óta három és négy között mozog. Az összes jelentkezés ezáltal egy kicsit több mint 340 ezer - tette hozzá.

Princzinger Péter felhívta a figyelmet arra: abszolút értékben nőtt a jelentkezők száma az alapképzésben a pedagógusképzés, a közigazgatási, a rendészeti, a katonai, illetve a gazdaságtudományi területeken. A pedagógusképzésben az osztatlan képzés újbóli bevezetése "nyomta meg" a számokat, ugyanilyen hatása lett a gazdaságtudományi területeken az állami ösztöndíjas helyek meghirdetésének, a többi szakon pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hatása látható.

Az OH elnöke rámutatott: a felsőoktatási szakképzésre első helyen jelentkezők száma a felére csökkent a tavalyihoz képest, ami azzal magyarázható, hogy "átrendeződött az érettségi utáni kétéves képzések kérdésköre", mert most már lesznek olyan képzések, amelyek nem a felsőoktatásban zajlanak ezentúl, hanem a köznevelésben.

Arányaiban valamivel kevesebben jelentkeztek a tavalyihoz képest az orvos- és egészségtudományi képzésre, ez amiatt lehet, hogy az elmúlt két évben "telítődött" a jelentkezők száma - vélekedett.

Szólt arról, hogy pillanatnyilag nem tudják megmondani, melyik a legnépszerűbb intézmény és szak, de azt lehet tudni, hogy a nagy egyetemi központok vonzzák leginkább a jelentkezőket, ebből a szempontból élen áll az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem.

 
 
Selmeczi Dorottya (Bp)- VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét indul az EVP dohányzásellenes kampánya

Ismét indul az EVP dohányzásellenes kampánya

A két csoportban a nyertes hódmezővásárhelyi osztályok tagjai idén is egy kétéjszakás, háromnapos osztálykiránduláson vehetnek részt teljes ellátással Mártélyon.
Hogyan ismerhető fel a natúr- és biokozmetikum?

Hogyan ismerhető fel a natúr- és biokozmetikum?

A bio – és natúrkozmetikumok népszerűségét meglovagolva a szépségipar ontja magából a természetes ezer szinonimáját felsorakoztató feliratokat.

Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.