Kultúra, oktatásKifújták magukat a vásárhelyi katonazenészek is

2013. július 7., vasárnap
 
Kifújták magukat a vásárhelyi katonazenészek is

Három napig katonazenétől volt hangos Debrecen, ebből pedig tevőlegesen kivette részét a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar is.




 

 

 

 

A katonazenészek, nem egyszerűen katonák, hanem művészek is egyben – hangsúlyozta dr. Dankó István Debrecenben, július 5-én, pénteken.

A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a XVIII. Nemzetközi Katona-zenekari Fesztivál ünnepélyes megnyitóján, a debreceni Főnix csarnokban elmondta: az ilyen rendezvényekkel a Magyar Honvédség megmutatja, hogy mi mindent csinálnak a katonák békeidőben. A feladatok közt, a haza védelmén túl olyan tennivalók is vannak, mint például a nemrég befejeződött árvízi védekezésben történő helytállás, de az emberek szórakoztatása is fontos feladatuk.

„A katonazenészek, nem egyszerűen katonák, hanem művészek is egyben. Ennek megfelelően kettős mércének kell megfelelniük: a lehető legmagasabb művészeti teljesítményt kell nyújtaniuk mind amellett, hogy a katonai feltételeknek is meg kell felelniük” – fogalmazott az államtitkár.

Az immár tizennyolcadik debreceni Nemzetközi Katona-zenekari Fesztivál első koncertjét csütörtökön délután a Burganlandi Tartományi Zenekar adta. A pénteki megnyitót követően látványos katona-zenekari koncertre tapsolhatott a közönség; ezen valamennyi résztvevő közreműködött.

Köztük a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar is, Kovács István karnagy vezetésével. A kétévente megrendezett fesztivál rendszeres résztvevője és mint azt a karnagy a Vásárhelyi Híreknek elmondta, július 6-án szombaton délelőtt 24 tagú zenekarával 11-15 perces latinos-magyaros hangulatú zenei egyvelegre mutattak be koreográfiát. Este pedig 40 perces koncertet adtak a debreceni Kossuth téren.

 

Idén a házigazda Debrecen Helyőrségi Zenekar mellett a Burgenlandi Tartományi Zenekar, a Lengyel Haditengerészet Díszelgő Zenekara, a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Szentendre Helyőrségi Zenekar és a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar mutatott be önálló és közös koncerteket, szakalaki bemutatókat.

 

Olvassa el ezt is!

A zene boldog rabja

A zene boldog rabja

Lukácsházi Győző a Szegedi Szimfonikus Zenekar új igazgatója: Tervem, hogy kinyilvánítottan és egyértelműen a legkiválóbb magyarországi zenekarok csoportjába tartozhasson az együttes.
Akiknek a víz sem jelent akadályt

Akiknek a víz sem jelent akadályt

Tesztelték a vásárhelyi katonákat. Feltétel, hogy a harcjármű vezető tudjon úszni bakancsban, ruhában és a vízfelszínen maradjon 15-20 percig.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.