Kultúra, oktatásKét vásárhelyi díjazott a Szép magyar beszéd versenyen

2013. március 9., szombat
 
Két vásárhelyi díjazott a Szép magyar beszéd versenyen

A bethlenes Szűcs Petra a Szép magyar beszéd Csongrád megyei versenyének egyik győztese lett, ezzel bejutott az országos döntőbe.

 

Képünkön Szűcs Petra (b) és Piti Fruzsina

 

 

Ahogy Kazinczy mondta: „Szólj, s megmondom ki vagy.” A versenyen a középiskolai tanulók az értő és értető felolvasás, a „szépen beszélés” tudományát mutathatták meg társaiknak és a neves nyelvészekből is álló szakmai zsűrinek. A verseny Csongrád megyei fordulóját a szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola Gábor Dénes Tagintézményében rendezték.

A zsűri elnökei és tagjai maguk is Kazinczy- illetve Lőrincze-díjas nyelvművelők voltak: Kovács Dániel művelődéstörténész, nyelvművelő, főiskolai tanár és Kerekes Barnabás tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének társelnöke, a Beszélni nehéz mozgalom képviselője.

Az idei Csongrád megyei versenyen két vásárhelyi dobogós eredmény született. A Csongrád megyei gimnáziumi kategóriában első lett. Szűcs Petra a Bethlen Gábor Református Gimnázium végzős tanulója,  a Csongrád megyei szakközépiskolások kategóriában pedig második lett Piti Fruzsina a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény tanulója

 

Az idén 48. alkalommal kerül sor a Szép magyar beszéd verseny döntőjére. A Kazinczyról elnevezett versenyt Péchy Blanka színművésznő 1960-ban tett alapítványa indította útjára. A versenyen minden évben 130 gimnáziumi és szakközépiskolai, valamint közel 30 határontúli diák vett részt. A szakközépiskolások és gimnazisták két csoportra bontva, összesen 3 kategóriában versenyeznek Győrben.

Idén Szűcs Petra is bejutott az országos döntőbe. Tavaly is döntős volt és az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját vehette át.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.