SportKét keréken - két lábbal

2016. szeptember 5., hétfő
 

Félezer résztvevővel, a vásárhelyi Hungarian Flyers Kerékpáros Klub hatodik alkalommal rendezte meg szeptember 4-én a régió egyik legérdekesebb és most már százakat megmozgató sportrendezvényét.

 

 

 

 

 

 

Az Önkormányzat, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és több vállalkozó és magánszemély által szponzorált Bodnár Bertalan Teljesítmény Túra a kezdeti kerékpáros túra után 2016-ra már egy komplex, minden generációt megmozgató színes sporteseménnyé vált, amelyben a teljesítménytúra (kerékpáros, futó) mellett Családi Kaland túra, Természetismereti élmény túra (gyalogos) sőt még evezősverseny is volt.

A verseny egyik kuriózuma és talán legnagyobb csábító ereje, hogy a távok végig a Mártélyi Tájvédelmi körzet területén haladnak. A túra résztvevői a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközponttól indultak és ide is tértek vissza.

Most hétvégén is több száz profi és amatőr - de mindenképp lelkes - sport- és túrabarát állt rajthoz az őszi évszak hagyományosan első - és alighanem legszínvonalasabb - dél-alföldi szabadtéri erőpróbáján.

A résztvevők a korábbi évekhez hasonlóan idén is korcsoportokra és kategóriákra bontva, különböző távokon mérkőztek meg egymással a festői szépségű a mártélyi Tisza-parton, ki kétkeréken, ki futva, ki gyalogszerrel.

A versenyek mellett egy sor kísérőprogrammal is készültek a szervezők. Íjászat, evezés, és lövészet is volt a rendezvényen, de a Vásárhelyi Természet Védelmi Egyesület is eljött.

 

Egy sporteseményről valamire való tudósítás nincs eredmények felsorolása nélkül:

 

Eredmények:


Kerékpáros versenyek

 

Futás - Maraton versenyek

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tanévkezdés a Mezőgazdasági Karon

Tanévkezdés a Mezőgazdasági Karon

Idén 178 hallgatót vettek fel a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi karára. A legnépszerűbb továbbra is a mezőgazdasági mérnöki alapszak.
Vásárhelyi lányok sikere a Szuper Ligán

Vásárhelyi lányok sikere a Szuper Ligán

Az Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőn a teljes hazai élmezőny indult. A Hódiák SE két sportolója egy ezüstéremmel és egy 5. helyezéssel tette le a névjegyét.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.