SportKét hétvége - két aranyérem

2017. július 5., szerda
 
Két hétvége - két aranyérem

Újabb spotsikereket jelentő két hetet tudhat maga mögött a vásárhelyi Kiss Pál szenior atléta.

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén januártól a Hódiák SE elnöki tisztét is betöltő szenior atléta az egyesülete hírnevét saját eredményeivel is növeli, ezúttal az osztrák, előtte egy héttel pedig a magyar bajnokság megnyerésével.

Június 25-én Budapesten rendezték a Magyarország 2017. Évi Szenior Atlétikai Bajnokságot. Kiss Pál (57) gerelyhajításban 46,23 méteres dobásával állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A kimagasló eredményhez egy adalék: a hasonló korú második, illetve harmadik helyezettet éppen 15 méterrel dobta túl!

 

Egy héttel később az ausztriai Wolfsbergben rendezett Osztrák Senior Atlétikai Bajnokságon is aranyérmes dobással fejezte be a versenynapot. Tavaly augusztusban egyébként az Amstettenben rendezett Nemzetközi és Nemzeti Osztrák Senior Atlétikai Bajnokságon aranyat érő 50,53 méteres dobásával már letette a névjegyét Ausztriában.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

90 éves Tóth Mihályné

90 éves Tóth Mihályné

Már kisgyermekként is a mezőgazdaságban dolgozott, majd 1967-be beköltöztek a városba. 
Az áldozatos és elengedhetetlen munkát végzők napja

Az áldozatos és elengedhetetlen munkát végzők napja

Semmelweis Ignác születésének évfordulóján, hagyományosan a vásárhelyi, a makó kórház és kakaszéki gyógyintézet dolgozóinak munkáját ismerték el. Teljes névsorral!
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.