Félperces90 éves Tóth Mihályné

2017. július 3., hétfő
 
90 éves Tóth Mihályné

Tóth Mihályné  (született: Héjja Piroska) a közelmúltban töltötte be 90-ik életévét. Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai is köszöntötték.

 

 


Piroska néni  Vásárhelyen született, 3 testvérével és szüleivel a csókási  tanyavilágban éltek. Már kisgyermekként is a mezőgazdaságban dolgozott, majd 1967-be beköltöztek a városba.  Házasságkötése után háztartásbeli volt. Három lánya született, 6  unokája és 13  dédunokája van.  

 

Olvassa el ezt is!

Szülők kint - baba bent

Szülők kint - baba bent

Véletlenül kizárták a szülők magukat a lakásból. A vásárhelyi tűzoltók megoldották a gondot. Szerencsére az ijedség nagyobb volt mint a baj.
Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások

Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások

Egy átlagos méretű családi háznál vagy üzlethelyiségnél mindhárom közműcsatlakozás kialakítása esetén a családok akár milliós nagyságrendű összeget takaríthatnak meg.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.