SportKészülnek a vásárhelyi Ifjúsági Európa-bajnokságra

2016. január 27., szerda
 
Készülnek a vásárhelyi Ifjúsági Európa-bajnokságra

Tavaszra befejeződnek a fejlesztések és felújítások a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában, ahol július 6. és 10. között az ifjúsági úszó Európa-bajnokságot rendezik.

 

 

Fotó: VH (Felújítási munkálatok 2015 decemberében)

 


 

Almási István polgármester a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az előkészületek jó ütemben haladnak. Az 1,243 milliárdból megújuló létesítményben a versenymedence felújítása már befejeződött, jelenleg a tanmedencén dolgoznak. A városvezető beszámolója szerint a központi épületen kicserélték az alumínium nyílászárókat, tavasszal pedig a már megújult öltözőkben kicserélik a padokat és az öltözőszekrényeket, s akkor festik majd újra az épület teljes belső részét. 

"A 33x33 méteres bemelegítő medencénél jelenleg a feszített víztükör rendszerének kialakítása folyik. A strandon edzőterem, öltöző és vizesblokk, valamint irodák épülnek a régi lelátó helyén" - mondta Almási, aki úgy vélte, a fejlesztések április végére fejeződnek be.

Tóth Ákos, a kontinensviadal versenyigazgatója emlékeztetett, hogy az ifjúsági Eb-k komoly múltra tekintenek vissza, 1967-ben rendezték az elsőt, amelyen például a világ- és Európa-bajnok Cseh László édesapja nyert aranyérmet. Kiemelte, hogy az ifi Eb-ken olyan felnőttként is klasszis versenyzők tűntek fel, mint Risztov Éva, Cseh László, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsa, Verrasztó Evelyn, vagy éppen Gyurta Dániel. Az Eb főpróbája az országos ifi bajnokság lesz.

"Az Eb-n egy számban négy magyar indulhat a selejtezőben, de onnan csak kettő juthat tovább az elődöntőbe, vagy a fináléba" - mondta Tóth Ákos.

 

Benkő Zsolt önkormányzati képviselő, a verseny szervezőbizottságának elnöke kijelentette, még várják az önkéntesek jelentkezését, hogy minden csapat mellé felkészült tolmácsot tudjanak adni, emellett dolgoznak a szállások ellenőrzésén és a helyszínre utaztatás megszervezésén.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Második helyen az u20-as csapat

Második helyen az u20-as csapat

Továbbra is bravúrosan szerepelnek Utasi Gábor és Takács Gergely tanítványai az NB I/B-s bajnokságban. Az eddig mérleg: 8 győzelem, 2 vereség. 
Földárverési leltár

Földárverési leltár

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter rokonsága volt a legnagyobb nyertese az állami földárveréseknek Csongrád megyében. 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.