GazdaságKéshet a keleti elkerülő út építése

2017. április 17., hétfő
 
Késhet a keleti elkerülő út építése

Jól is járhat Kispál Ferenc gazdálkodó, azzal, hogy nem engedett a ’48-ból, jelen esetben a 60-ból, ugyanis a Hódmezővásárhelyt keletről elkerülő út nyomvonalába esik a tulajdonában lévő körülbelül félhektárnyi (!) 60 aranykoronás földdarab.

 

 

 

 

 

 

A csere körüli huzavona pedig késleltetheti az útépítést. A többszöri tárgyalások során a gazdálkodó a megyei agrárkamara és a Magosz elnöki posztját is betöltő Kispál Ferenc ragaszkodik a hasonló értékű földdarabhoz. A Hódmezővásárhely vezetésével történt legutóbbi egyezkedésen az is felmerült, hogy ha közelben nincs, akkor távolabb is megfelel neki a kompenzáció, legfeljebb megveszi az önkormányzattól a felajánlott nagyobb földdarabot.

 

Mint ismeretes, valamennyi érdekelttel sikerült már megegyezni, már csak Kispál Ferenc földdarabja ügyében nincs megállapodás. Egyébként az önkormányzat úgy is léphet, hogy kisajátítási eljárást kezdeményez, azonban ezzel valóban elakadna a keleti elkerülő út építése.

A Csongrád Megyei Agrárkamara és a Magosz elnöke biztos hogy a saját érdekét tartja szem előtt. Közismert hogy Kispál Ferenc fiaival közösen működtetett cégével, a Kispál és Fiai Kft.-vel az elmúlt években, évente közel 100 millió forintos támogatást kapott, amelyeknek több mint a felét fejlesztésekre költhették, ezzel is kiemelkednek a többi nagygazda sorából. Hódmezővásárhelyen a többi helyi magángazdálkodót megelőzve, az elnök és családja kapták a legtöbb támogatást.

 

A Kormány 2016 július 13-én kiadott határozata értelmében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata  részére 1 milliárd 840 millió forintot ad 3,175 km hosszú, 11,5 kN tengelyterhelésre (vagyis kamionokra) méretezett keleti elkerülő útszakasz megépítésére.

Az új elkerülő út 47. számú főúttal és a 4421. jelű összekötő úttal alkotott csomópontjai körforgalmú csomópontként épülnek meg, a lakott területeken átmenő szakaszán közvilágítást építenek ki, valamint a kerékpáros közlekedés biztonságos átvezetését is biztosítják. Az új út megépítésével csökken a város keleti iparterületei felé irányuló átmenő forgalom a belvárosi térségben.

Várhatóan elsősorban jelentősen lecsökken a Kálvin téren, Bajcsy-Zsilinszky utcán, a Síp utcán, a  vasúti átjárón keresztül haladó kamionforgalom. Az új út hozzájárul a széndioxidszint csökkenéséhez is, és a belvárosi forgalom biztonságosabbá válik. Az új elkerülő út közvetlenebb kapcsolatot teremt Makó és Orosháza között, valamint kedvezőbb közlekedési feltételeket biztosít a keleti iparterületre települt vállalkozások telephelyeinek eléréséhez.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Kosársuli nem jutott tovább

A Kosársuli nem jutott tovább

Az utolsó percekig kihegyezett küzdelemben, maradt alul a Vásárhelyi Kosársuli a Veszprém ellen a négy közé kerülésért folytatott párharc második mérkőzésén.
Kóstolgató avagy csörte felsőfokon

Kóstolgató avagy csörte felsőfokon

A Szegedi Tudományegyetem mind a 12 kara aláírt. Tüntetés Szegeden, Vásárhelyen - Lázár János: az egyetem markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel.- Botka László: sem fenyegetni, sem bántani nem engedem az SZTE-t.  

László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.