SportA Kosársuli nem jutott tovább

2017. április 16., vasárnap
 
A Kosársuli nem jutott tovább

Az utolsó percekig kihegyezett küzdelemben, maradt alul a Vásárhelyi Kosársuli a Veszprém ellen a négy közé kerülésért folytatott párharc második mérkőzésén.

 

 

 

 

Ezzel egyúttal el is dőlt, hogy a Nyugat-magyarországiák harcolhatnak a bajnoki címért. Vas Péteréknek nincs miért szégyenkezniük, mivel a nyugati bajnok csak nagy erőfeszítések árán tudta bezsebelni a győzelmet.

 

Az egyértelmű első mérkőzés után a feldobásra összekapta magát a Vásárhely. Vasék ötletes passzjátékkal, és harcos védekezéssel 5 perc után 13-9-re vezetett. Emiatta időt kért Mérész Tamás. A másik oldalt dirigáló Utasi Gábor viszont remek taktikát rakott össze, és fiai folyamatos betörésekkel és gyors passzokkal operálva tartották előnyüket. A negyed végén triplát suhintó Jillingnek hála azonban a korábban 7 pontra rúgó differencia 1-re olvadt.

 

Fáradni látszottak a vásárhelyiek, így rövid időre átvette a vezetést a vendégalakulat. A hazaiaknál jókor ébredt Varga Zalán, aki két középtávolival jelezte, hogy nincs oka elbíznia magát a Veszprémnek. Folytatódott a varázslat: a remekül teljesítő Vuk Pavlovic és társai gyönyőrű megoldásokkal és szenzációs átadásokkal operálva 32-27-re vezettek, ám a nyugati bajnok nem adta könnyen magát, és röviddel ezután ismét 1 egységre zárkózott föl.

 

A fordulást követően Kámán trojkájával kezdtek a dunántúliak, majd Nebojsa Pavlovic szerzett kosarat. (34-38) Parázs kis meccset láthatott a közönség, szinte támadásonként került az egyik oldalról a másikra a vezetés. A Kosársulinál Szabó, a vendégcsapatnál Körtélyesi volt foghatatlan. A Hódmezővásárhely több játékosa gyűjtött kritikus mennyiségű személyihibát a harmadik játékrész végéig, ez azonban nem akadályozta a Csongrád megyeieket abban, hogy tovább szorongassák riválisukat.

 

57-58 állt az eredményjelzőn az utolsó 10 perc előtt. A harmadik minutumban Szabó hintett egy háromontost, majd Rostás Imre egy kettest miután a levegőben átvett labdát egyenesen a gyűrűbe lőtte, és már fordult is a kocka. 68-65-nél megint forró lett a pite, óriási kapkodás volt mindkét oldalon. Az óriási rutinnal rendelkező Kámán volt eredményes a hármas vonal mögül, és kiegyenlítve korábbi 8 pontos hátrányukat. Majd az előnyt is megszerezték Simonék, akik ezután már nem adták ki a vezetést a kezükből, így ők mentek tovább a legjobb négy közé.

 

Vásárhelyi Kosársuli - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 69-79 (19-18, 15-15, 23-25, 12-21)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás az 1-8. helyért.
Vezette: Fodor A., Hervay T. és Menyhárt F..
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok 520 néző.
Kosársuli: SZABÓ 23/3, Béres 5, VAS 5/3, PAVLOVIC V. 11, Varga 10/3.
Csere: Kelemen 7/3, Rostás I. 8,
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: "Egy kiváló és izgalmas mérkőzésen 35 percig ragyogóan játszottunk. A játékosoknak maximálisan sikerült megvalósítani, amit az elmúlt 1 hétben gyakoroltunk. Sajnos a Veszprém van olyan jó csapat, hogy egy rövid kihagyást megbüntessen és ezzel megnyerjen egy meccset. A veszprémi mérkőzéshez képest nem szereztek könnyű kosarakat a magas embereik. A győzelemhez elég lett volna, ha kicsit jobban büntetőzünk, és a kevesebb labdát adunk el. Gratulálok a Veszprémnek a továbbjutáshoz, és a csapatomnak a jó játékhoz!

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Kóstolgató avagy csörte felsőfokon

Kóstolgató avagy csörte felsőfokon

A Szegedi Tudományegyetem mind a 12 kara aláírt. Tüntetés Szegeden, Vásárhelyen - Lázár János: az egyetem markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel.- Botka László: sem fenyegetni, sem bántani nem engedem az SZTE-t.  

Taekwondo bemutató a Bálnában

Taekwondo bemutató a Bálnában

A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik programjaként a Koreai Kulturális Fesztiválon a Máté Taekwondo SE tartott látványos bemutatót.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.