Kultúra, oktatásKépzelet szárnyán

2014. április 1., kedd
 

Szinte biztos volt, hogy az Aranyossy Napok szervezői idén is olyan kiállítással zárják a nagy hagyományú rendezvénysorozatot, amelynem az ember, a humánum kapja a főszerepet.   

 

 

 


Almási Anikó kiállításán látható 26 mű szépsége már a megnyitó után rögtön sokakat magával ragadott, kiállított alkotásaival és teljesen újszerű, eredeti stílusával; művei apró részletekig kidolgozott, harmonikus, érzékeny formáival és színeivel nagy sikert aratott.

A lehunyt szemű nők, az emberi szemű lovak, a nőies, csipkés formák és a belső világot tükröző mélység mind a – 2010-ben elhunyt művész - törékeny, csodálatosan finom és érzékeny lelkének egy-egy megnyilvánulása. Ezért aztán a kiállítás egyúttal a humánum fontosságát is üzeni. Éppen azt, ami mozgatórugója évtizedek óta az Aranyossy Ágoston Iskola és Óvoda falai között zajló tevékenységnek.

Mint ismeretes a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola neve szinte már fogalommá vált a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelésében, oktatásában. A most 66 éves intézményben összesen 120 gyermek jár. Különböző terápiák: lovaglás, babzsák, úszás, logopédia, sőt már ismét kutya segíti a fejlesztő munkát. A 22 tanár, a gyerekek és szüleik szinte egy család, folyamatos a kapcsolat. Évente több rendezvény is összehozza őket. Ezek egyike az Aranyossy Napok, amely idővel egy egész heti rendezvénysorozattá nőtte ki magát, szakmai programokkal kiegészítve. Az Aranyossy Ágoston Alapítvány szervezésében, a hazai művészvilág évek óta jótékonysági estekkel segíti az országosan elismert intézményt. Teltházas előadóestje volt Vásárhelyen Pécsi Ildikónak, Lukács Sándornak, tavaly tavasszal pedig Almási Évának.

A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő az Aranyossy Napok Gáláján lépett fel és akkor került szóba húga - a korán elhunyt – Almási Anikó, különleges, szuggesztív kerámiáinak bemutatási lehetősége Vásárhelyen.

„Anikó nagyon visszahúzódó, szemérmes ember volt. Kínosan ügyelt arra, hogy soha senkinek ne legyen terhére, nem tudok felidéz­ni olyan emléket, hogy ő előtérbe tolta volna ma­gát. Egyéniségének ez a vonása bizonyára nem tette számára könnyűvé az előrejutást, az ismert­té válást" — nyilatkozta Almási Éva.

 

Március 30-án délután a Ginkgo Hotel különtermében tárlatot Tóthné Kecskeméti Katalin, tankerületi igazgató nyitotta meg. A megnyitón Almási Éva mellett Balázsovits Edit színművész is eljött. Ő mondta: „Az én nagynéném csodálatos ember volt, akivel mindig röpülhettem a képzelet szárnyain. Idegen bolygókon jártunk, különös lényeket láttunk az utcai lámpa fényében, beszélgettünk az állatokkal. Amikor vele voltam, úgy éreztem, értem a szél hangját, a virágét, még a pici hangyáét is.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A tájegység, egy emberi közösség értékei

A tájegység, egy emberi közösség értékei

Március 30-án délben, képzőművészeti szenzációnak számító gyűjteményes kiállítás nyílt Koszta József festőművész alkotásaiból.
Egy nemes versengés képekbe örökítve

Egy nemes versengés képekbe örökítve

Csendes izgalom az arcokon, a feladat részeként jelmezbe, illetve népviseletbe öltözött lányok és fiúk. Ezeket a képeket rögzítettük péntek délután. Sok képpel és eredményekkel!

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.