SportKemény mérkőzések a továbbjutásért

2013. február 14., csütörtök
 
Kemény mérkőzések a továbbjutásért

Február 16-án Szegeden folytatódik az Erima Országos Gyermek Kézilabda Bajnokság. A hódmezővásárhelyi Koczka Kézisuli U8-as fiúcsapata a nap folyamán három mérkőzést játszik majd az Etelka sori sportcsarnokban. Az első meccs fél 11-kor kezdődik.

 

 

 

 

Az edző szerint, a régiódöntőbe szeretne a Koczka Kézisuli is bekerülni. Az induló 7 csapatból, 3 jut majd tovább, amit egy rendkívül erős mezőnyben kell kiharcolnia. Óriási csatákat hoz majd várhatóan a 2004 után született  fiúk mezőnyének küzdelme, több gárda is jó eséllyel pályázik a továbbjutásra.

 

A 3+1 fő által játszott, látványos szivacskézilabda küzdelmeket a hódmezővásárhelyiek is megtekinthetik, ugyanis a záróforduló megrendezésére a Magyar Kézilabda Szövetség (az U7-es korosztályhoz hasonlóan) a Koczka Kézisulit kérte fel.

Március 2-án hazai pályán, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola sportcsarnokában játszik majd a csapat, amelynek nagy szüksége lesz a szurkolók biztatására.

 

 

Benevezett csapatok:

 

Koczka Kézisuli

Zsombó SE

Algyői SK

Szentes SI

Pick Szeged A

Vörösmarty Általános Iskola Szeged

Pick Szeged B

 

Olvassa el ezt is!

Meséld el az ecseteddel - eredmények

Meséld el az ecseteddel - eredmények

Február 11-én hétfőn délután tartották a Wass Albert meseillusztrációs pályázat  eredményhirdetését a Németh László Városi Könyvtárban. Eredmények!
Tornagyőztesek a Vásárhelyi Csikók

Tornagyőztesek a Vásárhelyi Csikók

Február 9-én szombaton volt az Országos Kenguru (u11-es) Kosárlabda Bajnokság területi 5. fordulója a Hódtói Sportcsarnokban.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.