BulvárKávé Világnapja a BFMK-ban kiállítással, kóstolóval

2019. szeptember 25., szerda
 
Kávé Világnapja a BFMK-ban kiállítással, kóstolóval

A kávé a világ egyik legnépszerűbb itala, Prém Szabolcs mégis művészi kifejezőeszközként tekint rá. Ecsetjét ugyanis nem a hagyományos festékbe, hanem kávéba mártja és ezzel az anyaggal készíti festményeit.  

 

 

 

 

 

 

 

A Kávézás Világnapja alkalmából a vásárhelyi alkotónak szeptember 28-án, szombaton 17 órakor újabb kiállítása nyílik a BFMK I. emeletén. A különleges képeket az érdeklődők figyelmébe Varga Anikó, a BFMK igazgatója ajánlja.

 

Évente mintegy 400 milliárd csészényi kávé fogy el, ami azt jelenti, hogy a víz után ezt a nedűt fogyasszuk a leggyakrabban. Ezért megérdemli, hogy a kávézásnak is legyen világnapja, Prém Szabolcs legújabb kiállításának az apropóját is ez adja a BFMK-ban.

A vásárhelyi Prém Szabolcs eredeti szakmája építészmérnök. Pár évvel ezelőtt az interneten bukkant rá a kávé felhasználásával készült festményekre. Mivel teljesen lenyűgözték a látottak, ezért elhatározta: ő is a tettek mezejére lép és az otthoni feketéből megalkotja saját képeit. Az ihlet olyannyira bűvkörébe zárta, hogy azóta már több mint 200 művet festett, és számtalan kiállítás van a háta mögött, országhatáron innen és túl. Képei már számtalan alkalommal gazdára találtak, vannak közöttük olyanok, amelyek egészen Franciaországig, Angliáig vagy éppen Dél-Koreáig utaztak.

 

A hagyományos festék és a kávé között az alapvető különbség a száradási időben rejlik. Sokkal több idő kell ugyanis ahhoz, hogy megszáradjon egy kávéval készülő kép, többször vissza kell menni egy-egy felületre, hogy a kívánt hatást el lehessen érni - hangsúlyozza Prém Szabolcs.  Így egy képre akár 4 órát is fordít, de akadt olyan munkája is, amelyben akár 30 munkaóra is benne van. A vásárhelyi alkotóra az is jellemző, hogy egyszerre több festményen dolgozik. Kedvenc témája: az emberi arc, és alak, ezen belül is elsősorban a nők kerülnek fókuszba nála.

 

A kávéval készült képek egyszerre több érzékszervre is hatni tudnak. A meleg, barnás árnyalatú, szépiás hangulatot árasztó képek egyrészt simogatják a szemet, másrészt a szaglósejteket is csiklandozzák. Az alapanyag ugyanis jó sokáig a papíron hagyja nyomát, egy-egy kiállítás megtekintése ezért igazán illatos élménnyel jár.

 

Ha pedig illatok, akkor a friss kávé illatába is bele lehet szippantani, Molnár Bence barista jóvoltából kávékülönlegességek kóstolhatók. A hangulatot pedig tovább fokozza Koncz Barbara és Bugyi József énekes-zenés produkciója.

 

Érdemes időt szentelni Prém Szabolcs kiállítására, ahol a kávé és a művészet találkozik egymással.

 

 
 
Forrás: BFMK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Időmorzsák

Időmorzsák

Új sorozatunkban Hódmezővásárhely félévszázaddal ezelőtti apró történéseiből szemezgetünk. Lesz ki rácsodálkozik, lesz aki emlékszik szűkebb pátriája régi híreire.
Kutatók éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Minden eddiginél több oktató, kutató és hallgató várja minden eddiginél több programmal az érdeklődőket Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Az MGK részletes programja.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.