A Kárász József Irodalmi Kör a Pro Urbe díjas író, Hódmezővásárhely Díszpolgára születésének 99. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez május 10-én, péntek délután 5 órától a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár olvasótermében.
A szervezők az ünnepségen méltatják a Kárász József Irodalmi Kör sokrétű tevékenységét és a testvér irodalmi szervezetekkel kialakított, gyümölcsöző
együttműködését is. Levezető elnök: fényesi Tóth János nívódíjas irodalmi alkotó,
irodalomszervező, és előadó. Beszédet mond: Fehér József MÍNSZ nagydíjas író, költő
a Magyar Kultúra Lovagja. Közreműködnek: Hegyiné Csernus Judit könyvtáros, Mucsiné Kiss Ildikó fuvola művésztanár, Tóth Tibor színművész és az irodalmi kör tagjai.
Kárász József alakjában szinte a Viharsarok népe testesült meg: makói és hódmezővásárhelyi parasztszülők gyermekeként Szegeden született. Szegeden kezdett iskoláit Vásárhelyen folytatta, érettségit is a nagymultú Bethlen gimnáziumban tett 1932-ben. Hivatásos katona (számvivő altiszt) édesapja nem tudott vele sokat foglalkozni, édesanyját négyéves korában, tragikus baleset következtében elvesztette, szigorú mostohaanya mellett nőtt fel - meghatározó erejű gyermekkori élményei befelé forduló, a világ bajaira érzékeny emberré érlelték.
A már a gimnáziumban írogató fiú pályája Sárospatakon indult, ám azonnal éles fordulatot is vett: az első éves teológushallgatónak három novellája miatt el kellett hagynia a főiskolát. A parasztság testi, lelki nyomorát tárgyaló, balladás hangvételű írásokat - amelyeket az 1932. karácsonyán megjelenő "Korán sötétedik" című diákantológia közölt -, a megcsontosodott szemléletű egyházi felsőbbség lázítónak ítélte, ezért kellett a 19 éves ifjúnak Kolozsvárott folytatnia tanulmányait, irodalmi munkásságát. Az Erdélyi Helikon, az Ifjú Erdély, a Pásztortűz közölte műveit, részt vett a Hitel című folyóirat alapításában, de a budapesti református diáklap, az Új Magyarság is hozta írásait. Belekóstolva a kisebbségi magyar irodalmi életbe, életre szóló élményeket és barátokat szerezve ott, 1935 nyarán térhetett haza.
Egyértelműen azonosította magát a népi írók céljaival, részt vett az 1935 augusztusában rendezett vásárhelyi írótalálkozón, ahol egyik kalauza volt az idelátogató Illyésnek, Féjának, Szabó Pálnak, Kodolányinak, Sinkának. A teológiai akadémiát Budapesten fejezte be, majd két évet hallgatott a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakán. Az Egyetemi Kör tagjaként ott volt a Márciusi Front alakulásánál - másokkal együtt - szerkesztette a Hidat, a Front rövidéletű lapját, a népi írók elleni perek idején egy, védelmükben írott cikke miatt 1938-ban két havi fogházra ítélték. 1939-ben a Stádium kiadó alkalmazta, itt jelent meg első regénye, a Tanya.
1941-ben két kötettel jelentkezett, a nagy vihart kavaró Asztagokkal és a Családi tűzhely című novelláskötettel. 1943-ban haditudósítóként bevonultatták. A háború, a nyugati hadifogság, az azt követő hosszas vizsgálat, ítélet nélküli fogság - ami után a személyi kultusz légkörében még sokáig csak létfenntartó munkát végezhetett - pályájának súlyos törését jelentette. Csak 1956 elejétől jelenhettek meg újra írásai a Vásárhelyi Szóban, a Tiszatájban és 1957-ben került az akkor Vásárhelyen működő Csongrád Megyei Könyvtárhoz. Konszolidálódott körülményeinek köszönhetően egymás után jelentek meg regényei, bibliográfiai munkái, többször kitüntették. Miniszteri dicsérettel 1964-ben, a Szocialista Kultúráért érdeméremmel 1970-ben jutalmazták. 1974-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 1993-ban díszpolgárává fogadta Hódmezővásárhely, 1975-től egészen 1991-ig nyugdíjasként visszajárt a könyvtárba, töretlen alkotókedvvel. Megyei sajtóbibliográfiája pótolhatatlan kézikönyv, a helyi sajtó föltárásának megkezdésével új utat jelölt ki a helyismereti kutatásban. Életében 15 szépirodalmi és 11 bibliográfiai munkát adott közre.
Az életrajzot írta: Kőszegfalvi Ferenc
