KözéletJövőre már más lesz?

2016. január 22., péntek
 
Jövőre már más lesz?

Még alig száradt meg a festék a falakon, majd január elsejétől a Péczely Attila Zeneiskola egykori épületét birtokba vette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, már a megszűntetését tervezik.

 

 

 


Lázár János miniszterelnökségi miniszter – aki többek között a bürokráciacsökkentésért is felel – csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be: 72-73 állami intézmény, költségvetési szerv szűnhet meg a közeljövőben jogutóddal vagy jogutód nélkül. 

Tizenhárom állami intézmény már júliustól jogutód nélkül megszűnhet, köztük a Külügyi és Külgazdasági Intézet, a Design Terminál és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. További 60 háttérintézet jogutóddal szűnhet meg, beleolvad a fenntartó minisztériumba, amennyiben a kormány elfogadja Lázár János tervezetét. Nem lesz önálló meteorológiai szolgálat, bevándorlási hivatal.

A vs.hu megszerezte a megszüntetésre ítélt hivatalok listájának tervezetét. (lista elérhetősége a cikk alján!)

A végső döntés februárban születik meg. A megszűnés nem jelenti az adott feladat megszűnését. A Miniszterelnökség azt javasolja, hogy a fenntartó minisztérium lássa el a megszűnő intézmény feladatát. A hivatalok dolgozóit Lázár a sajtótájékoztatón bürokratáknak nevezte. A döntés közel 50 ezer embert érint, így elbocsátások is várhatóak. 

 

A jogutóddal megszüntetni tervezett intézmények egyike a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az ügy  pikantériája, hogy éppen januártól új helyre, Szegedről Hódmezővásárhelyre költözött a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége. Az épület energetikai felújítására 240 millió forintos pályázati forrást nyert el a kormányhivatal, ehhez Hódmezővásárhely 800-900 millió forinttal járult hozzá, hogy mindent meg tudjanak valósítani. Az épület felújítása mellett ugyanis egy új épületszárny épült az irattárnak. Emellett eredeti szépségükben újultak meg a fa nyílászárók, szigetelték az épületet, korszerűsítették a fűtést, a világítást. 

Azt még nem lehet tudni, hogy a 2017. január elsejétől, az MHV  jogutóddal megszűnése esetén, mi lesz a sorsa Hódmezővásárhely városképe egyik meghatározó épületének a sorsa. 

 

A megszüntetésre ítélt hivatalok listájának tervezete ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A jó csapatjáték, kreatív kosárlabda a győzelem kulcsa

A jó csapatjáték, kreatív kosárlabda a győzelem kulcsa

Salgótarjánba utazik szombaton a Vásárhelyi Kosársuli NBI I B csapata. A múlt héten a Budafokot győzték le, amellyel továbbra is tartják 5. helyüket a tabellán.
A migránsáradat csökkentésén dolgoznak

A migránsáradat csökkentésén dolgoznak

Családtagok és katonai vezetők Irakba és Koszovóba induló magyar misszió tagjait búcsúztatták Hódmezővásárhelyen. Közvetve a migráció visszaszorításán munkálkodnak. Képekkel!
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.