SportA jó csapatjáték, kreatív kosárlabda a győzelem kulcsa

2016. január 21., csütörtök
 
A jó csapatjáték, kreatív kosárlabda a győzelem kulcsa

Salgótarjánba utazik szombaton a Vásárhelyi Kosársuli NBI I B csoportos csapata. Vas Péterék múlt héten a Budafokot győzték le a 11. fordulóban, amellyel továbbra is tartják 5. helyüket a tabellán. A Nógrád megyeiek viszont Békés elleni sikerükkel már elsők a tabellán.

 

 

 


A két együttes között nem csak a földrajzi távolság nagy, mivel Czigler László igen jól összerakta csapatát a szezonra. A tavalyi idényben sokszor botladozó salgótarjániak eddig mindössze két vereséget szenvedtek. A Miskolc mellett meglepetésre csak a 10. Eger hagyta el ellenük győztesen a pályát. De a TOP 4-ben lévő másik három gárdát egytől-egyig legyűrték. Legutóbb a Békés ellen igazi csapatmunkával diadalmaskodtak a 9 pontszerző közül öten dobtak 10 fölött, vagy 10 egység körül. A legtöbbet éppen az ex-vásárhelyi Schéda Martin könyvelhette el.

 

Ezzel szemben a Kosársuli még csak most kezd talpra állni a rossz idénykezdés után. Vejinovicsék korábbi negatív mérlegüket már ugyan pozitívra fordították, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy a felsőházi rájátszást érő első négy hely valamelyikén legyenek. Most sem lesz könnyű dolguk, mivel a hosszú utazás után egy taktikailag összeszedett, hosszú kispaddal rendelkező Salgótarjánnal szemben kell bizonyítaniuk szombaton. A győzelemhez nem lesz elegendő egy-két játékos extra produkciója, ahhoz a jó csapatjáték mellett kreatív kosárlabdára, és 7-8 játékos kiemelkedő teljesítményére lesz szükség.


A Hódmezővásárhely legközelebb január 30-án szombaton 18 órakor látható a Hódtói Sportcsarnokban a második helyen tanyázó Békés ellen. A mérkőzésre a belépés ingyenes lesz.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Önmagát irthatja ki az emberiség

Önmagát irthatja ki az emberiség

A világhírű fizikus egy új előadásában úgy véli a tudomány és a technika további fejlődése utat nyit annak, hogy rossz irányba forduljanak a dolgok.
Szelektív árháború

Szelektív árháború

Az előd konoksága miatt, közel 50 kilométert kell utaztatni Vásárhely kommunális szemetét. Az újrahasznosítást viszont nagytapasztalatú helyi cég csinálja.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.