GazdaságJól jön a támogatás

2019. március 29., péntek
 
Jól jön a támogatás

Összesen 500 millió forintos támogatást biztosít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága anyaországi és külhoni magyar testvérvárosi együttműködésekre, valamint ifjúsági és cserkész tevékenységre a külhoni magyar területeken.

 

 

 

 


Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta: a testvértelepülési programokat és együttműködéseket célzó, valamint az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét segítő pályázatokat tavaly november 20-án hirdették meg, 250-250 millió forintos kerettel.

A pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és kétmillió forint között volt. A mostani felhívás során a beérkezett kérelmeknek a 78 százalékát tudták támogatni, 351-ből 274-et - ismertette. Az igényelt összeg közel a duplája volt a rendelkezésre álló keretnek. Az új testvértelepülési kapcsolatok mellett forrást lehetett igényelni nemzeti ünnepek közös programjaira is, a testvértelepüléseken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatására, a kulturális örökség ápolására, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítására.

 

Hódmezővásárhely Kistérsége települései közül Mindszent nyert (a kért 2 millió helyett) 1 millió 200 ezer forintot a XVI. Mindszenti Napok- a Kárpát-medence Mindszent elő-és utónevű településeinek találkozójára, amelyet június 28. és 30-a között rendeznek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fogyókúrázoknak nem ajánlott!

Fogyókúrázoknak nem ajánlott!

A kulináris élmények tárháza lesz az Árpád utcai Tájház. Az Árkádos Piac szervezésében kolbásztöltő versenyt rendeznek, Plusz: zene, gyerekszínház, kézműves vásár.
Emlék-képek 1.

Emlék-képek 1.

Emlékek a város kulturális életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumából ezúttal egy 2007 júliusi eseményt varázsoltunk elő. Sok képpel.
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.