SportJó reflex, biztos kéz, tucatnyi érmes helyezés

2015. szeptember 13., vasárnap
 
Jó reflex, biztos kéz, tucatnyi érmes helyezés

A korongvadász sportág Junior kategóriájának egyik legeredményesebb hazai versenyzője Jéri Tamás, a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának II. évfolyamos mezőgazdasági mérnök szakos hallgatója.

 

 

 


A 21 éves csanyteleki sportoló tucatnyi hazai verseny dobogós helyezése mellett, több nemzetközi és világversenyen is sikerrel szerepelt. Ezek közül is kiemelkedik a Szentpéterváron elért világbajnoki 2. helyezés, a Cipruson szerzett Junior Európa-bajnoki 3. helyezés, a finnországi Európa-bajnoki ezüstérme.

A lisszaboni VB-n egyetlen koronggal lemaradva lett szintén ezüstérmes. 2014 márciusában már a dobogó legfelső fokára is felállhatott franciaországi Cote D'azur melleti Signes-ben Compak Sporting Junior Európa-bajnoki, majd ugyanabban az évben áprilisvégén Johannesburgban csapatban Világbajnoki címet szerzett.

Érdekesség, hogy az Egyesült Államok egyik patinás korongvadász klubjának 668 nevet tartalmazó világranglistáján, eredményei alapján Jéri Tamás a 66. helyen áll.

A koronglövészet a sportlövészet része, több mint 100 éves múltra visszatekintő sportág. Használatos még az agyaggalamb-lövészet kifejezés is, aminek valós alapja, hogy a sportág hajnalán élő galambokra is történt lövészet. Ma már ezt meghagyják a sportvadászok részére. A koronglövészet gyakorlatilag 2 csövű, leginkább egymás alatt elhelyezkedő, úgynevezett 'bock' elrendezésű, 12-es kalibernél nem nagyobb sörétes fegyverrel történik. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szuperligán szuper jó vásárhelyi eredmények

Szuperligán szuper jó vásárhelyi eredmények

Debrecenre figyelt a hétvégén a magyar atléta társadalom. Az Atlétikai Magyar Szuper Liga sorozat döntőjén két vásárhelyi sportoló is összemérte tudását az ország legjobbjaival.
Hódmezővásárhelynek is fontos szerep jut

Hódmezővásárhelynek is fontos szerep jut

Simicskó Istvánnak Hódmezővásárhelyen a katonák bemutatták a rendőrökkel közösen végrehajtandó tömegkezelési feladatok gyakorlati alkalmazását.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.