GazdaságJelentős változást hoz a tram-train

2018. május 11., péntek
 
Jelentős változást hoz a tram-train

Át fogja alakítani a hódmezővásárhelyiek életét a tram-train, a tervek szerint a villamosvasúton először 2020 második felében utazhatnak az emberek Hódmezővásárhely és Szeged között - közölte Lázár János, országgyűlési képviselő a pénteken Hódmezővásárhelyen tartott sajtóbeszélgetésen.

 

 

 

 

 

A fejlesztés a város szempontjából legalább akkora jelentőségű, mint amikor a 19. század végén megépült a Szeged-Békéscsaba vasútvonal - mondta a térség országgyűlési képviselő posztját betöltő politikus a beruházásról rendezett sajtóbeszélgetésen.

A két település összekapcsolása alapjaiban fogja megváltoztatni a város lehetőségeit. A tram-train jelentősen javít a munkaerő-mobilitáson, és segíti a megyeszékhelyen elérhető szolgáltatások igénybevételét, amely növeli a település megtartó erejét - közölte Lázár János.

Jelenleg naponta legalább 8 ezer ember ingázik a két város között, ez a szám 10-12 ezerre növekedhet, a becslések szerint legalább 60-70 százalékuk választja majd a kötött pályás közlekedést - tudatta a képviselő.

Lázár János úgy fogalmazott, a fejlesztés nagyságrendjében is történelmi jelentőségű, költsége nettó 57,5 milliárd forint, amelynek felét magyar, felét uniós forrásból biztosítják.

A kivitelezési munka három részre bontható: Szegeden 4 milliárd forintból járműtelep épül, Szeged-Rókus állomásnál pedig összekapcsolják a vasúti és a villamospályát. (Erről ITT olvashat részletesen!)

Már folyik a Hódmezővásárhely és Szeged közötti vasúti pálya korszerűsítése és helyenként párhuzamossá bővítése, ennek költsége 24,2 milliárd forint, kivitelezője a Swietelsky. (Erről ITT olvashat!)

Hódmezővásárhelyen a Strabag a kiegészítő költségekkel együtt 11,5 milliárd forintért 2019 őszére 3200 méteres villamospályát épít öt megállóval, több csomópontot korszerűsítenek és újakat is kialakítanak - ismertette a beruházás részleteit a politikus. (Erről ITT olvashat részletesen!)

A Stadler - német minta alapján - már építi a nyolc darab, 202 fős, kerékpár szállítására is alkalmas villamoskocsit, amelyek együttes ára 17,6 milliárd forint. (Erről ITT olvashat részletesen!)

A szerelvények a két vasútállomás között utat 40-42 perc, a két belváros közöttit 30-32 perc alatt teszik majd meg. A tervek szerint az első járatok 4.30-kor, az utolsók 11 vagy éjfél körül, hétvégén igény szerint később indulnak majd - mondta a képviselő.

 

Lázár János szerint amennyiben a fejlesztés beváltja a hozzáfűzött reményeket, Makót is érdemes volna összekapcsolni a megyeszékhellyel, tízéves távlatban pedig a politikus Makó és Hódmezővásárhely összekötésére is lehetőséget lát, és a megoldás a budapesti elővárosi közlekedés javítására is alkalmas lehet.

A politikus a másik fontos regionális közlekedés-fejlesztési célnak a Szeged-Budapest vasút korszerűsítését nevezte. A megyeszékhely és a főváros között most 2 óra 24 perc a menetidő, amit másfél órára kellene csökkenteni, ha 2030-ra valóban Európa öt legfejlettebb országa közé akar kerülni Magyarország - mondta.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Adok-kapok a város kárára

Adok-kapok a város kárára

Durva megszorításokat szavazott meg a vásárhelyi rendkívüli közgyűlésen a fideszes képviselőtestület.
Érettségi téma volt a Vásárhelyi modell

Érettségi téma volt a Vásárhelyi modell

A hódmezővásárhelyi iskolakörzetekről, a szegregációról-integrációról, halmozottan hátrányos gyerekekről szóló szöveget is kaptak a diákok

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.