GazdaságJelentős hasznot hozott a Batidai kastély

2024. június 4., kedd
 
Jelentős hasznot hozott a Batidai kastély

Grosswiese Befektetési Zrt. éves beszámolója szerint cég árbevétele és profitja egyre növekedett az utóbbi években. Tavaly 123 millió volt a nyereség.

 

 

 

 


 

Lázár János a 24 szántóján kívül három vállalkozásban is van érdekeltsége. Az erdőgazdálkodással foglalkozó kolozsvári Erd Conditor SRL teljesen az ő tulajdonában áll. Lázár másik cégében, a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ben 10 százalék tulajdonrésze van

 

A Grosswiese Befektetési Zrt.-ben pedig tavaly 23 százalékos részesedése volt. A hódmezővásárhelyi cég árbevétele és profitja egyre növekedett az utóbbi években, 2020-ban 79,8 millió forint árbevétel mellett 39,5 millió forint adózott eredményt ért el.

 

A társaság pénzügyi beszámolója szerint, az Opten információi alapján mind a bevételt, mind a profitot tekintve ez volt a cég eddigi legsikeresebb éve: az ingatlan-bérbeadással foglalkozó Grosswiese Zrt. beszámolója alapján a Batidai kastély csaknem 240 millió forint bevételt termelt, amelyből 123 millió forint a nyereség.

 

A luxusingatlant birtokló cég profitjából csak az építési és közlekedési miniszter részesült: 58 millió forint osztalékot szavaztak meg a tulajdonosok, kizárólag Lázár János részére. Az összeg ráadásul eltér a részvényesi arányoktól, még annak ellenére is, hogy a miniszter folyamatosan növelte befolyását a cégben az elmúlt években: néhány éve 8,1 százalékos, majd a 23 százalékos, mára pedig bő 40 százalékos résztulajdonnal rendelkezik a tárcavezető.

 

A határozat szerint „a Társaság részvényesei egyhangúlag a részvényesi arányoktól eltérő tartalommal az eredménytartalék terhére 58 823 530 forint osztalékot fizet 2024. évben Dr. Lázár János részvényesnek.”

Az eredményt úgy sikerült elérnie a cégnek, hogy a kastélyt csak zárt körben adják bérbe, például vadászati turizmust szervező cégeken és vadásztársaságokon keresztül.

A Batidai Kastély környező földek is a Lázár család tagjainak tulajdonában van..

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Az antalyai U23-as Európa- bajnokság nyitónapján tőrözőinknek köszönhetően a magyarok játszották a főszerepet.
Holler László természetközeli világa

Holler László természetközeli világa

Félszáz festményén keresztül mutatja be a vásárhelyi realista festőiskola tradíciójából táplálkozó mester az utóbbi években készült műveit.
Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről

Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről

A kijelölt természetes fürdőhelyeket az üzemeltetők által megbízott laboratóriumok legalább évi négy alkalommal ellenőrzik.
A közgyűlés elfogadta a zárszámadást

A közgyűlés elfogadta a zárszámadást

Mintegy 13 milliárd forint bevétellel zárta a tavalyi évet a hódmezővásárhelyi önkormányzat, 1,5 milliárd forint tartalékkal kezdte a 2024-es évet a város.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.