SportJavított a HLKC

2016. november 14., hétfő
 
Javított a HLKC

A szezonindítás időszakában folyamatosan a  vesztett meccsekről adhattunk hírt az NBI/B  Keleti csoportba került HLKC Felnőtt Női Kézilabda csapatról.

 

 

Fotó: hlkc.hu

 

 


A változást hozó nap, november 6-a volt, amikor az elmúlt hetek vereségei után hazai közönség előtt a Balogh Imsiben sikerült a két pont megszerzése, az NKK Balmazújváros ellen.

 

A hlkc honlapja szerint döntőnek bizonyult, hogy a második részben, a fordulás után nem engedték közelebb a vendégeket, sőt további energiák mozgósításával növelni tudták előnyüket. A biztos vezetésük nagy lelki gátakat szabadított fel, védekezésük még határozottabbá vált, támadásban pedig többen is jó teljesítményt nyújtottak..

A rég várt győzelem, a siker záloga a taktikailag fegyelmezett játék volt, és az ehhez párosuló több átlag feletti teljesítmény - véli a hlkc.hu.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – NKK Balmazújváros 30-22 (17-13)

 

Egy héttel később, november 13-án Szegeden szerencsére folytatódott a győzelmi sor. Kiegyenlített első félidő után többet hibázott a KSZSE, így a Hódmezővásárhely megérdemelten hozta el a két pontot.

 

K. Szeged SE – Hódmezővásárhelyi LKC 24-32 (11-12)

 

Az eddigi eredményeivel a HLKC az NBI/B  Felnőtt Női Kézilabda Bajnokság Keleti csoportjában a 14 csapatból álló tabellán jelenleg a 9. helyen áll.

 

November 19-én a 7. helyen álló budapesti Szent István SE csapatát fogadják a hazai pályán.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Gének határozzák meg, ki az édesszájú

Gének határozzák meg, ki az édesszájú

Nem véletlen, hogy a kedves, szeretnivaló embereket gyakran az „édes” jelzővel illetjük és hogy a szerelmesek gyakran „Édesemnek” szólítják egymást.
Elkezdődött de még nincs vége

Elkezdődött de még nincs vége

Máris van hírünk a Vásárhely lakosságát közvetlenül érintő jónéhány áremelésről. A sort a menza díjainak emelése, strandon a jegyárak és a parkolás árváltozása nyitja.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.