Kultúra, oktatásJapánba kapott meghívást Szabó Klára Petra

2012. augusztus 6., hétfő
 

Megírtuk, az elmúlt évek egyik sikeres , a modern és újdonságként ható technikai megoldásokat is felhasználó kortárs festőművésze, a hódmezővásárhelyi Szabó Klára Petra ösztöndíjasként június és július hónapban az észt fővárosban Tallinnban, a Culture Factory Polymerben, egy nemzetközi művészközösség tagjaként alkot.

 

Képeink Tallinnban készültek

 

 

Közben a Tallinni Magyar Intézettől július elején újabb önálló kiállításra kapott meghívást. Tavaly februárban ugyanitt volt már egy tárlata, akkor az ’Art and Style’ nevet viselő kiállításon 73 alkotást  láthatott a közönség.

Az észtországi két hónap munkáinak nagyobb lélegzetű kiállítására augusztus 23-tól, a Polymer Fesztiválon kerül sor.  

 

Tallinnban utolérve további terveiről kérdeztük. Szabó Klára Petra a VH-nak elmondta, hogy hatalmas sikerként értékeli, hogy pályamunkájával három hónapos alkotói ösztöndíjat nyert Japánba, a szigetország papírgyártásának 1300 éves múlttal rendelkező Mino városába. A program szeptembertől decemberig tart. Már ismert néhány részlet is. A mindennapi alkotói műhelymunka mellett, részt vesz  például Japán egyik legnagyobb, Mino-Washi elnevezésű lampion fesztiválján az általa festett lampionnal, megismerkedhet a nagy múltú papírgyárral és a gyártással, a festészet  rejtelmeibe avatja be a japán gyerekeket a város egyik általános iskolájában, de Szabó Klára Petra már azt is tudja, hogy a város polgármesterének és az érdeklődőknek képekkel, prezentációval be kell mutatnia szülővárosát Hódmezővásárhelyt.   

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Tallinni bemutatkozás

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.