Kultúra, oktatásItt az idei első Látóhatár

2014. március 5., szerda
 
Itt az idei első Látóhatár

A Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumokat és a hódmezővásárhelyi kerámiaművészetet vette górcső alá a Vásárhelyi Látóhatár első idei lapszáma, melynek bemutatója március 6-án, csütörtökön 17 órakor lesz a Tornyai János Múzeumban.

 

 

A bemutató meghívott vendégei lesznek Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke és Gál István, a vásárhelyi Kerámiaközpont műszaki vezetője lesz. Az est házigazdája, Nagy Imre múzeumigazgató Erdős Olga költő, műfordítóval és Vicei Károly zentai íróval beszélget a bemutatón. Az est folyamán Pető Szilvia énekel és Aczél Ferenc gitáron játszik.

 

A helyi kulturális értékek iránt érdeklődő közönség csütörtök este nemcsak a 2014-es év első lapszámát veheti kézbe, hanem megismerkedhet a nemrég elindított Vásárhelyi Látóhatár online változatával is. Az egyszerű kivitelű, ingyenes, bárki által elkészíthető Joomla tartalomkezelő felülettel működő irodalmi portál szerkesztői, a weblap korlátai és sajátosságai miatt nem annyira a lap esztétikájára, mint inkább a tartalomra fektették a hangsúlyt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szerepel a szavazólapon, de bűncselekmény miatt nyomoznak

Szerepel a szavazólapon, de bűncselekmény miatt nyomoznak

A március 3-án kelt határozat szerint, Tóth Ernőt a Kisgazdapárt és a MIÉP képviselőjelöltjét nyilvántartásba veszi. A nyomozás megkezdésének híréről a sajtótájékoztatón hallott először.
Edzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

Edzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

Kicsiknek és nagyoknak az eddiginél is nagyobb kedvet akarnak csinálni Hódmezővásárhelyen a hamarosan megvalósuló új szabadidős lehetőségekkel.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...