KözéletSzerepel a szavazólapon, de bűncselekmény miatt nyomoznak

2014. március 5., szerda
 
Szerepel a szavazólapon, de bűncselekmény miatt nyomoznak

Február 17-én vette fel az aláírásgyűjtő nyomtatványokat a helyi választási irodától Tóth Ernő a Csongrád Megye 4-es számú választókerületében a Kisgazdapárt, MIÉP képviselőjelöltje.

 

 

 

Február 23-án vasárnap este ezeket összesítették. Úgy számolták össze, hogy megvan a szükségesnél valamivel több aláírás. Miután első körben leadta az íveket kiderült, hogy csupán 438-at fogadtak el érvényesnek. A második körben is leadta az ajánló íveket, amelyről kapott egy igazolást, amely szerint leellenőrizték és 510 érvényest találtak, vagyis megfelel jelölés kritériumainak.

Mindezt a MIÉP hódmezővásárhelyi irodájában március 5-én tartott sajtótájékoztatóján elevenítette fel a képviselőjelölt.

Tóth Ernő számára a történések kronológiai fontosságát az teszi indokolttá, hogy másnap viszont egy MTI közlemény szerint nem fogadtak el 8 aláíró ívet, vagyis a megmaradt 451 darab ajánlás nem elegendő ahhoz, hogy a választásokon indulhasson, továbbá feljelentették választási csalásért.

Mint mondta, nem tört meg a lendület és újabb ajánlóíveket igényelt, azokra  további közel 70 aláírást gyűjtött, amit határidőn belül leadott.

 

Eközben a Választási Bizottságtól kapott egy meghívót, hogy vegyen részt március 3-án a szavazólap sorrendjének sorsolásán. A március 3-án kelt határozat szerint, Tóth Ernőt a Kisgazdapárt és a MIÉP képviselőjelöltjét nyilvántartásba veszi.

A képviselőjelölt a sajtótájékoztatón az elmúlt napok eseményeinek vázolását azzal zárta, „most már nagyon bízom benne, hogy tovább nem fognak velem kötekedni.”

 

A Vásárhelyi Hírek munkatársa kérte Tóth Ernőt, kommentálja, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán délben arról tájékoztatott, hogy a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság által tett feljelentés alapján.

A Csongrád megyei 4-es választókörzet választási bizottsága február 28-án elutasította Tóth Ernő, a Kisgazdapárt és a MIÉP közös egyéni képviselőjelöltjének nyilvántartásba vételét.

Az indoklás szerint összesen nyolc ajánlóíven kétséges volt az aláírások hitelessége. A jelölt a helyi választási bizottság határozata alapján így a szükséges legalább ötszáz helyett csupán 451 ajánlást mutatott be.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozat szerint a bizottság hétfőn azonban – miután a jelölt megszerezte a hiányzó ajánlásokat - nyilvántartásba vette Tóth Ernőt.

 

Tóth Ernő a nyomozás megkezdésének híréről a sajtótájékoztatón hallott először, mint mondta nagyon meg van lepődve, de egyelőre nincs hozzáfűzni valója.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhelyre jön Mr. Universe

Hódmezővásárhelyre jön Mr. Universe

A Teleki utcai Kriko Gym Edzőterem vendége lesz, ahol egész nap várja az érdeklődőket. Ahogy fogalmazott: Gyere, nézz meg, hallgass meg és kérdezz bátran!
Edzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

Edzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

Kicsiknek és nagyoknak az eddiginél is nagyobb kedvet akarnak csinálni Hódmezővásárhelyen a hamarosan megvalósuló új szabadidős lehetőségekkel.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.