Kék hírekIsmét traffipax cunami lesz Csongrád megyében is

2018. április 18., szerda
 
Ismét traffipax cunami lesz Csongrád megyében is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a magyar Rendőrség 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – végez.

 

 

 

 

 

 


Tavaly az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) által végzett ellenőrzés 874 magyarországi helyszínére körülbelül hatszázötven javaslat érkezett. Ebből 42 helyszín Csongrád Megyében volt.

 

Idén is az akció célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, nem a szankcionálás. Az ellenőrzés idén is Csongrád megye illetékességi területét képező valamennyi rendőrkapitányságot, az M43-as és az M5-ös autópályát is érinti.

 

A kampány ötlete Németországból származik, ahol hat évvel ezelőtt az egyik szövetségi állam lakosait kérték meg a hatóság munkatársai, hogy szavazzanak arra a helyre, ahol sebességellenőrzést szeretnének. A német ötlet nemzetközileg nagy tetszést aratott és azóta minden évben valamennyi TISPOL tagállam alkalmazza.

 

Az ellenőrzés ideje alatt, 2018. május 14-én 6 órától 2018. május 15-én 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban, a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz a magyar közutakon.

Az eddigi akciókhoz hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is szeretné figyelembe venni, ezért idén is javaslatokat vár arra vonatkozóan, hogy az említett időszakban hol kerüljön sor sebességellenőrzésre.

 

Az állampolgárok javaslatait az illetékes rendőr-főkapitányságok 2018. április 17-e 0 órától május 3-a 24 óráig az erre a célra létrehozott e-mail címekre várják:

Csongrád megyében:

speedmarathon@csongrad.police.hu

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Kétpontos HLKC győzelem

Kétpontos HLKC győzelem

A bajnoki tabellán harmadik helyezett Szent István OTP SE csapatát fogadták vasárnap a Balogh Imsiben az NBI/B 22. fordulójában.
Egy titokzatos ásványról a Városi Könyvtárban

Egy titokzatos ásványról a Városi Könyvtárban

Már nagyszüleinktől is hallhattunk a zeolitról, jelen van az életünkben, egészségünk megőrzésében, ám sokan mégsem tudják mi is pontosan ez az ásvány.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.