SportIsmét remekelt Berei Béla

2016. május 8., vasárnap
 
Ismét remekelt Berei Béla

Berlinben ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a Máté Taekwondo sportolója. Öt nyert meccsel megszerezte első junior nemzetközi győzelmét.



 

 

 

 

Fiatal kora ellenére, felnőtteket megszégyenítő kitartással és erővel készült a megmérettetésre, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen korosztályában ő nyerte az aranyérmet.

Junior -63 kg "A" kategóriában állt a pástra 2016. május hetedikén, a 16. Nemzetközi Berlin Open – en, a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület fiatal bajnoka, Berei Béla. Hosszas és kemény felkészülés után sikeresen vette az ellenfeleket, így ismét egy aranyéremmel gyarapodott a dicsőséglista.

Az első menetben KO-val győzte le cseh színekben versenyző ellenfelét. Az amúgy is higgadtságáról híres versenyzőre ez ösztönzőleg hatott, magabiztosan állt ki következő sportolóval szemben. A második körben egy német sporttárssal kellett küzdeni, akit az első mentben a bírák le is léptetettek, hiszen Béla 13 pontos előnyre tett szert.

A harmadik meccse már a bronzérmet jelentette volna, hiszen 12 – 1  - re megverte dán ellenfelét. Ügyes technikájával Béla tovább menetelt, a negyedik körben azt a görög versenyzőt sikerült legyőznie, aki több nagy verseny mellett, a tavalyi Szerb Opent is megnyerte. Akkoriban 19 – 14 –re Béla kikapott a sportolótól, de most „revans” következett.

A végső, ötödik meccs sem tűnt Béla számára nehéznek, hiszen 5 -1 re győzött honfitársa, Egyházas András ellen.

A mostani sikerből is erőt merítve az ifjú bajnok, heti több napon keresztül, sok –sok órában készül a következő megmérettetésekre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
VH-Máté Gergő
 

Olvassa el ezt is!

Bajnokavató gála Vásárhelyen

Bajnokavató gála Vásárhelyen

Érem került a bajnokok nyakába: az NBII Délkeleti csoportjának győztese lett a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Felnőtt és Junior csapata. Sok képpel!
Tél utáni tragikus füstölgés

Tél utáni tragikus füstölgés

Ez a tél sem volt kivétel. Arányaiban Hódmezővásárhely is hozzájárul ahhoz, hogy majdnem annyian halnak meg nálunk évente a légszennyezők miatt, mint Kínában.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.