Kultúra, oktatásIrányítsd okosan az életedet!

2014. február 20., csütörtök
 
Irányítsd okosan az életedet!

Az elmúlt öt évben 140 tanuló képzése történt meg a Hód-Mezői Tinivilág Alapítvány égisze alatt. A résztvevők 7-8. osztályos tanulók, a Klauzál Gábor, a Szőnyi Benjamin, a Szent István, a Liszt Ferenc, a Varga Tamás, a Táltos, az Aranyossy Ágoston Általános Iskola valamint a Németh László Gimnázium, Általános Iskola, és a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulói, összegezte az alapítvány tevékenységét Dr. Szilágyi Mária a Vásárhelyi Híreknek.

 

A Hód-Mezői Tinivilág Alapítvány február 19-től újabb kortárssegítő képzés-sorozatot indított Vásárhelyen, ezúttal a káros szenvedélyek témakörben. A képzésen nemcsak a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a drogfogyasztás veszélyeiről és az alternatív lehetőségekről lesz szó, hanem a bűnmegelőzésről, az iskolai agresszió kezeléséről és a hatékony stressz-oldásról, relaxációról is.

Szerdai napokon, hét alkalommal a Bethlen Gábor Református Gimnázium egyik tantermében tarják az interaktív foglalkozásokat. Mint képeinken is látható, az első foglalkozás  február 19-én volt, csapatépítés, önismeret témakörben.

A foglalkozásokat Dr. Szilágyi Mária ifjúsági orvos, természetgyógyász, Antal Magdolna egészségfejlesztő, Dr. Borda Stefánia iskolaorvos, Kádár Ágnes, Patócs Judit, Rubiné Gregus Anikó, Oláhné Kincses Ildikó, Nagyné Lekrinszki Dóra, Ősziné Kiss Katalin, Skorka Júlia iskolavédőnők, Hrutka Ildikó egészségtantanár, jógaoktató és Hatvaniné Böröcz Katalin fejlesztő pedagógus tartja. A képzések költségeit a Hódmezővásárhely Városáért  Közalapítványtól nyert támogatás fedezi.

 

Olvassa el ezt is!

Érmes helyezésekkel indult a szezon

Érmes helyezésekkel indult a szezon

Két versenyen tíz érmes helyeezéssel kezdték az idei szezont a Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesület versenyzői. A téli időjárást figyelmen kívül hagyó edzések meghozták az eredményt. Képekkel!
Alkoss, mert tudsz!

Alkoss, mert tudsz!

Hihetetlen, de majdnem mindenkinek vannak a fiókjában versek, forgatókönyvek, rajzocskák, amiket soha senkinek nem mert megmutatni.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.