SportIrány Barcelona!

2013. június 30., vasárnap
 
Irány Barcelona!

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi ülését követően Kiss László szövetségi kapitány ismertette szombaton a barcelonai világbajnokságra utazó 16 fős csapat névsorát.

 

 

 


 

A szakember a debreceni országos bajnokság közben tartott sajtótájékoztatón elmondta, kizárólag azok kerültek a csapatba, akik elérték a kiküldetéshez szükséges A-szintet. Barcelonában a medencés számokban tíz férfi és hat női versenyző képviseli a magyar színeket, közülük Hosszú Katinka hat egyéni számban és a 4x200-as gyorsváltóban áll rajthoz: a hangsúly a 200 pillangón és a két vegyesúszó számon lesz, ugyanakkor gyorson és háton is kipróbálja magát Hosszú, akinek legfontosabb célja, hogy visszaszerezze a világbajnoki címet 400 vegyesen.

Kiss László ismertette a nyár többi világversenyére utazó keretet is. A kapitány jelezte, cél a "Grand Slam", azaz reméli, valamennyi eseményen sikerül érmet, remélhetőleg aranyat szerezni. A kazanyi Universiadén Biczó Bencétől várják az elsőséget, a poznani ifjúsági Európa-bajnokságon a 17 résztvevő közül többen is nyerhetnek, akárcsak az utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), illetve a dubaji ifjúsági világbajnokságon.

Utóbbival kapcsolatban Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke megjegyezte, hogy ezen az eseményen először vesz részt magyar csapat.

"Részben azért, mert eddig Mexikóban és Peruban rendezték ezt az eseményt, részben azért, mert a 2021-es világbajnoki pályázattal párhuzamosan kandidálunk a 2017-es ifjúsági világbajnokság rendezési jogára is, amely az új uszodakomplexum első kiemelkedő nemzetközi versenye lenne. Azonban aligha vesznek komolyan minket a FINA-ban, ha úgy akarunk lebonyolítani egy ilyen bajnokságot, hogy korábban még versenyzőt sem küldtünk oda" - jelentette ki.

Ami a nyíltvízi úszást illeti, Barcelonában négy magyar úszó indul majd.

A felkészülés utolsó szakaszában négy hazai helyszínen edzőtáboroznak a válogatottak - Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Egerben és Balatonfűzfőn -, Jakabos Zsuzsanna pedig Sierra Nevadában, magaslaton készül két hétig, mielőtt csatlakozik a fűzfői csapathoz.

A július 28-tól augusztus 4-ig tartó barcelonai vb-re utazó csapat:

 

Férfiak:


Balog Gábor (Dunaferr-DVSI) - 200 hát
Bernek Péter (Kőbánya SC) - 50 hát, 100 hát, 200 hát
Biczó Bence (Debreceni Sportcentrum) - 200 pillangó
Cseh László (Kőbánya SC) - 100 hát, 100 pillangó, 200 vegyes
Gyurta Dániel (UTE) - 50 mell, 100 mell, 200 mell
Gyurta Gergely (UTE) - 1500 gyors
Kis Gergő (Rája 94) - 400 gyors, 800 gyors, 1500 gyors
Pulai Bence (Kőbánya SC) - 50 pillangó, 100 pillangó
Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) - 50 gyors, 100 gyors
Verrasztó Dávid (A Jövő SC-Veolia) - 400 vegyes

 

Nők:

Hosszú Katinka (Vasas) - 200 gyors, 100 hát, 200 hát, 200 pillangó, 200 vegyes, 400 vegyes
Jakabos Zsuzsanna (Pécs) - 200 pillangó, 200 vegyes, 400 vegyes
Kapás Boglárka (BVSC) - 400 gyors, 800 gyors, 1500 gyors
Mutina Ágnes (A Jövő SC-Veolia) - 200 gyors
Risztov Éva (Debreceni Sportcentrum) - 1500 gyors
Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) - 200 hát

    

nyíltvízi úszás (július 20-26.):

férfiak:
Gercsák Csaba (A Jövő SC-Veolia)  - 5 km, 10 km, 25 km, csapat
Gyurta Gergely (UTE) - 10 km, 25 km, csapat

nők:
Olasz Anna (Szeged) - 5 km, 10 km, csapat
Risztov Éva (Debrecen) - 10 km

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Krucsai Zsanett is a magyar csapat tagja volt

Krucsai Zsanett is a magyar csapat tagja volt

Nyolctagú magyar csapat tagjaként a Hódiák SE sportolója is elutazott a svájci Nottwilbe, az összetett Atlétikai Európa Kupa helyszínére.
Átverés a termékbemutatókon. Íme a legújabb módszerek

Átverés a termékbemutatókon. Íme a legújabb módszerek

A fogyasztóvédelmi felügyelőség levele azzal a jelzéssel érkezett vissza, hogy a címen a megnevezett vállalkozás nem található, mivel az a Berlini Állatkert címe.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.