Kultúra, oktatásIrány a Szakma Sztár Fesztivál 2017

2017. március 28., kedd
 
Irány a Szakma Sztár Fesztivál 2017

Kialakult a megyei döntősök végleges névsora, akikért áprilisban szurkolhatunk a Szakma Sztár budapesti versenyén.

 

 

 

 

 


 

Mint arról az elődöntők után (március 10-én) elsőként beszámoltunk be arról, hogy két vásárhelyi is bejutott a Budapesti döntőbe, vagyis a Szakma Sztár Fesztiválra. Azóta befejeződtek az elődöntők, amelyen 18 szakmában 35 Csongrád megyei tanuló vett részt a februári és márciusi válogatóban

A budapesti erőfelmérőkről végül 13 Csongrád megyei fiatal jutott a döntőbe, amelyet hagyományosan a Szakma Sztár Fesztiválon rendeznek meg április 24. és 26. között Budapesten.

 

Csongrád Megye döntős versenyzői:


A Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Kovács Georgina – cukrász szakma

 

A Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Garai Gábor – kőműves és hidegburkoló.

 

A Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (SZENTES): Csatos István – központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakma

 

A Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Szántó Bence    – gépi forgácsoló szakma

 

A Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója: Gábor Zoltán – épületgépész technikus.

 

A Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Sarusi Helga – kozmetikus szakma

 

A Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Kiss Attila – központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakma

 

A Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Koszó Roland – központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakma

 

A Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma tanulója: Béres József – gazdasági informatikus szakma

 

A Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Pintér Rajmund – pincér szakma

 

A Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája: Tamás Tibor – pincér szakma

 

A Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola Szegedi Tagintézmény: Csanak Valentina – logisztikai ügyintéző szakma

 
 
VH-CSMKIK
 

Olvassa el ezt is!

Kiszámítható valóság

Kiszámítható valóság

Érdemes visszább fogni a lelkesedést, mielőtt nagyobb csalódás éri mindazokat, akik a hamarosan induló fűtés-korszerűsítési támogatásra ácsingóznak.
A póráz két végén

A póráz két végén

Ingyenes kutyakiképzésre várják az ebeket és gazdáikat április elsején, szombaton a hódmezővásárhelyi kutyafuttatóba.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.