BulvárInnovációk a fürdőszobában

2020. január 19., vasárnap
 
Innovációk a fürdőszobában

A Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás: átadták az Év fürdőszobája pályázat 2020 díjait, izgalmas programok, kerekasztal beszélgetések és innovációk

 

 

 

 

 

 

A Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás első napján adták át az Év fürdőszobája 2020 tervezői pályázat szakmai- és közönség-díjait. 52 gyönyörű, köztük számos meghökkentően innovatív pályamű érkezett be, melyek kiválóan megmutatják, hogyan vált a fürdőszoba fokról fokra a tisztálkodás mellett az otthoni pihenés színterévé is.

 

A Pongó Krisztina/Magyar Tibor tervezőpáros nyerte meg Az év fürdőszobája 2020 tervezői pályázatot. A Homeinfo és a Lakberendezők Országos Szövetsége által kiírt megmérettetésen a szakmai zsűri értékelése szerint második helyen Kiszely Beáta, a harmadik helyen pedig Zámbó Tímea végzett. A pályázatra 52 pályázat érkezett be, a közönségszavazás győztese Mihálydeák Krisztina lett. Különdíjban részesült Szilágyiné Krisztina, Blaskóné Rédei Orsolya, Barabás Adrienn, illetve Mihálydeák Krisztina.

 

A Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon mindenkinek lehetősége van arra, hogy egy teszt kitöltésével kiderítse, hogy melyik fürdőszoba stílus illik hozzá a leginkább. A teszt kiértékelését a helyszínen berendezett 4 enteriőr jóvoltából testközelből élhették át a látogatók.

 

A Lakberendezők Országos Szövetségének standján profi lakberendezők tanácsait kérhetik a látogatók fürdőszobájuk, vagy akár egész otthonuk berendezéséhez. A 3 napos folyamatos programot óriási érdeklődés kísérte.

 

Ízelítő az újdonságokból, különleges fürdőszobai megoldásokból:

 

A mini jakuzzi langyos vízében töltött idő a születés előtti biztonságos hónapokra emlékezteti a babát, ami így nyugalmat, kedvező hatást gyakorol az idegrendszerre. A babák és gyerekek számára speciálisan kialakított jakuzzik számos méretben, különböző funkciókkal érhetők el.

 

Akár kicsi, akár nagyobb méretű a fürdőszoba, manapság már mindenki igyekszik wellness funkciókat is becsempészni ebbe a helyiségbe. Kisebb méretű szaunákkal, infrakabinokkal mindez jól megvalósítható.

 

Az élénk színek legalább annyira divatosnak számítanak, mint a dús mintájú, dinamikus megjelenésű felületek, melyekkel a fürdő egyedi hangulatot kap. A szaniterek színei között változatlanul népszerű a fehér, de egyre kedveltebb a fekete és szürke, akár matt felülettel.

 

Ha burkolt felületekről beszélünk, ma már nyugodtan túlléphetünk a csempe adta kereteken. Ráadásul úgy, hogy még a markáns stílusjegyekről sem kell lemondanunk, ha például az "industrial" hangulatot szeretnénk megidézni, akár a fürdőszobában, akár magában az épített zuhanyzóban is bátran alkalmazhatjuk ehhez a speciális, 100 %-ban vízálló festékeket.

 

A kompakt, okos megoldások az élet minden területén megjelennek, így a fürdőszobában is. Ehhez számtalan inspiráló ötletet találunk a kiállítók standjain.

 

A modulárisan tervezett fürdőszobabútorok egyre inkább felváltják az egyszerű polcokat. Az új rendszerben a szekrények tetszés szerint kombinálhatók.

 

 
 
X
 

Olvassa el ezt is!

A Németh László Városi Könyvtár  rendezvényei

A Németh László Városi Könyvtár rendezvényei

1989 óta ünnepeljük meg január 22-én a magyar kultú­ra napját, annak emlékére, hogy  Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.

A norvég nagykövet Hódmezővásárhelyen

A norvég nagykövet Hódmezővásárhelyen

Mártélyon megnézték azokat az, elmúlt évek során némileg elhanyagolttá vált létesítményeket, amelyek annak idején norvég finanszírozással valósultak meg.
Megdolgoztak a sikerért

Megdolgoztak a sikerért

Rangadóhoz méltóan kezdődött a felnőttek összecsapása - elég régóta nem sikerült legyőzni az örök rivális Békést, ez is fűtötte a vásárhelyieket.
Vásárhelyi írónő új könyve

Vásárhelyi írónő új könyve

Millennium évébe kalauzolja el az olvasót a vásárhelyi Borbás Edina legújabb regénye. Író-olvasó találkozó lesz  a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.