GazdaságInkább több mint kevesebb

2016. december 30., péntek
 
Inkább több mint kevesebb

Összeállításunkban a teljesség igénye nélkül szemezgetünk a változások között, amelyek kedvezőbb anyagi helyzetet eredményezhetnek a vállalati büdzsében, na meg a lakosság pénztárcájában.

 

 

 

 

2017. január 1-től változnak a béren kívül adható juttatások. A cafeteria-rendszert érintő jelentős változás, hogy béren kívüli juttatásnak minősül az évi 100 ezer forint keretösszegig adott pénzjuttatás.

Az éves rekreációs keretösszeg továbbra is 450 ezer forint lesz.

Jövő január 1-től béren kívüli juttatás a pénzjuttatáson kívül kizárólag a Széchenyi pihenő (Szép) kártyára adható: a szálláshely alszámlára utalható összeg 225 ezer forint, a vendéglátás alszámlánál a támogatás felső határa 150 ezer forint, a szabadidő alszámla esetében pedig 75 ezer forint.

 

Nem lesz változás a munkavállalóknak sportrendezvényekre - korlátlanul adómentesen - adható belépők esetében, továbbá a kulturális rendezvények kapcsán adott juttatás is adómentes évi 50 ezer forintig. Adómentes marad a munkáltató részére öt éven belül, 5 millió forintig adható lakáscélú támogatás is.

 

Bővül továbbá az adómentes juttatások köre a bölcsődei szolgáltatásokon túl a bölcsődei ellátásokkal. Ezenkívül az óvodai szolgáltatások és ellátások is bekerülnek ebbe a csoportba.

 

 

Jövő januártól a baromfihús, a tojás, továbbá a friss tej (kivéve az anyatej, az uht és az esl tej) általános forgalmi adójának áfa kulcsa 5 százalékra mérséklődik. Az internet-hozzáférési szolgáltatások adómértéke is csökken, a jelenleg alkalmazott 27 helyett 18 százalékra.

A vendéglátó egységekben az étel- és egyes, helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után 18 százalékos áfát kell majd fizetni. Utóbbiak esetében 2018. januártól tovább mérséklődik majd az áfakulcs, egészen 5 százalékig.

 

 

A január elsejétől hatályos rendelet értelmében az első jogosítvány kiállítása ingyenessé válik, emellett az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok

pótlásának eljárása is megúszható költség nélkül. 2016-tól már megszűnt a személyi igazolvány és  lakcímkártya kiállításának illetéke, nem kell fizetni továbbá a mozgáskorlátozott parkolási igazolványért, valamint a családi állapot változása miatti névváltozás eljárásáért.

A jövő évtől ingyenes lesz a fentieken kívül például az adóhatósági igazolás, a népi iparművészeti igazolvány, az oktatási igazolvány, a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány.

 

Itt jegyezzük meg, hogy érdemes lesz kiváltami az e-kártyát, mert más okmányok funkcióját is kiváltja, így az adókártya és a tajkártya helyett is használható, tehát nem kell több igazolványt cipelnünk magunkkal, ez az egy is elég lesz, tartalmazza minden adatunkat.

 

2017. január 1-jétől az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7110 forint. 2016-ban 7050 forint volt a járulék összege.

 

A minimálbér emelkedésével párhuzamosan emelkedik a gyed plafonja is, a jelenlegi 155 400 forintról 178 500 forintra.   (A minimálbérről cikkünk ITT!)

2017-től a kétgyerekesek adókedvezményét emelni fogják, ami éves szinten 60 ezer forintot jelenthet nekik. Változás lesz az első házasok adókedvezményénél is: január elsejétől két évig lehet majd igénybe venni a havi 5 ezer forintos kedvezményt, függetlenül attól, hogy megfogan-e az első gyerek ebben az időszakban.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Változatlan hangulat, új ötletek

Változatlan hangulat, új ötletek

A vásárhelyi zenerajongókat évről évre - idén is meglepetésekkel - a Városi Fúvószenekar és több vendégfellépő ajándékozza meg ünnepi programmal.
Munkaszüneti napok 2017-ben

Munkaszüneti napok 2017-ben

Az már most is látszik, hogy legkevesebb öt hosszú hétvége lesz 2017-ben. Ezeken túl, két alkalommal szerdára fog esni az ünnepnap.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.