GazdaságIngyen étkezés a bölcsödékben és az óvodákban

2015. május 28., csütörtök
 
Ingyen étkezés a bölcsödékben és az óvodákban

Hódmezővásárhelyen is sok családot érint a szeptembertől bevezetésre kerülő, családi jövedelemtől függő ingyenes étkezés.

 

 

 

 

Februárban írtunk a Vásárhelyi Hírekben, az akkor még tervezett intézkedésről, amit tegnap jóváhagyott a parlament. Ezzel kiterjesztették az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetést május 27-én. A képviselők 167 igen szavazattal, egyhangúlag döntöttek a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosításáról, amely megalapozza a szükséges források biztosítását az idei és a következő évek központi költségvetésében.

 

Ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak szeptember 1-jétől a három vagy több gyermekes családok, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát, jelenleg 89 ezer 408 forintot. A tehetősebb, háromnál kevesebb egészséges gyermeket nevelő szülőknek továbbra is kell térítési díjat fizetni az étkezésért.

A jogosultság megállapítása önbevalláson alapul, a szülői jövedelemnyilatkozatban foglaltakat nem vizsgálja sem az intézmény, sem a települési önkormányzat jegyzője.

A gyermekétkeztetésre szánt forrás idén 10 százalékkal, 53-ról 58 milliárd forintra emelkedett, az elmúlt öt évben pedig több mint duplájára nőtt. Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár korábbi összegzése szerint jelenleg 92 ezer gyermeknek jár a díjmentes étkeztetés, a változás életbe lépése után pedig további több mint 177 ezer gyermeket érint majd, ami több mint háromszoros növekedés.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Isten neve forintosítva

Isten neve forintosítva

Nem csitulnak a kedélyek Hódmezővásárhelyen, miután a Susáni Református Egyházközség lelkésze nemkívánatosnak tartja az imádkozást a polgári temetéseken.

Igazi Gyermeknapi ajándék

Igazi Gyermeknapi ajándék

Holnap is igazi amerikai cirkuszi show-ba várja a gyerekeket és szüleiket a Hódmezővásárhelyen turnézó Circus Last Vegas.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.