KözéletIndul az idei közmunkaprogram Hódmezővásárhelyen

2013. február 25., hétfő
 
Indul az idei közmunkaprogram Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen 2009-ben 394, 2010-ben 420, 2011-ben 874, tavaly 1138 ember vett részt közmunkaprogramban, ebben az évben újabb pályázatokkal kívánják mozgásban tartani a városi foglalkoztatást.

 

 


 

„2009 óta folyamatosan minden évben pályáztunk és ezt a tendenciát idén is folytatni fogjuk” jelentette ki Almási István polgármester ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Elmondta, az önkormányzat számára fontos, hogy ne segélyből, hanem – ha szerényen is - de tisztes munkából legyen jövedelem.

 

2013-tól a közfoglalkoztatás keretében a szakképzettséget és középfokú iskolai végzettséget nem igénylő munkakör esetében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összege 75,500 forint. Legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakör betöltése esetén ez az összeg havi 96,800 forint.

Almási István bejelentette, március elsejétől, az év végéig, 145 fő napi 8 órás foglalkoztatására 100 százalékos támogatottsággal nyert az önkormányzat közel 170 millió forintot.

 

A Startmunka Program első ütemében 3 területen foglalkoztatják a munkavállalókat, mondta a sajtótájékoztatón Nagyné dr. Tari Ibolya, a Polgármesteri Hivatal személyzeti és adminisztrációs csoportvezetője. A mezőgazdasági programban 12 fő kap munkát, feladatuk a város közterületein a palántázás, valamint ez évtől a hagymatermesztés lesz. 31 fő az erdőtelepítésben végzi feladatát, míg további 103 fő az óvodák, iskolák felújítási, karbantartási munkálataiban segédkezik, az utcabútorok karbantartását végzi, illetve a Mártélyi Holtágban a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközponthoz kapcsolódó ártéri tanösvény rendbe hozatalát kezdik meg.

Nagyné dr. Tari Ibolya azt is elmondta, újabb pályázatok beadására készülnek, amely – a terveik szerint március közepétől - további 179 fő foglalkoztatását teszi majd lehetővé. Ők majd elsősorban a belvíz elleni védekezésben veszik ki a részüket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Besurrantak, menekültek, karamboloztak

Besurrantak, menekültek, karamboloztak

A nagy igyekezetben karambolozott a besurranó tolvaj trió, a vásárhelyi rendődök a baleset helyszínéről állították elő őket.

 

Belelendültek a vásárhelyi lányok

Belelendültek a vásárhelyi lányok

A múlt heti Szeghalmi NKC  mérkőzés után, az NBII-es bajnokság tavaszi első fordulójában a Budapest Bank Békéscsaba ENKSE II. csapata ellen ismét győztek.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.