SportIndul a kézilabda bajnokság tavaszi szezonja

2015. február 1., vasárnap
 
Indul a kézilabda bajnokság tavaszi szezonja

Elkészült az NBII felnőtt és junior bajnokság 2015 tavaszi szezon sorsolása. A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilada Felnőtt csapata február 20.-án, pénteken hazai pályán az OXXO Orosházi NKC II csapata ellen lép pályára először.

 

 

 


Mint arról a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk jelentősen megerősített játékoskerettel vágtak neki az őszi szezonnak, amelynek utolsó két találkozóján először a Szeghalmi NKC vendégeként léptek pályára. Ellenük 2012-be és 2013-ban is döntetlent játszottak. December 2-án viszont a Szeghalom ellen 9 pont különbséggel tértek haza. A szezonzárás december 7-én hazai pályán volt, ahol a Csorvási SK-tól kikaptak 24-16- ra.

 

A HLKC az igen erős mezőnyben a Tabellán a 6. helyről kezdi  február 20-án, pénteken a szezont. A XIII. fordulóban hazai pályán az OXXO Orosházi NKC II csapata ellen lép pályára.

Azt követően, március elsején a Túrkevei VSE otthonába utazik a vásárhelyi gárda, majd egy forduló pihenő után a XV. fordulóban, március 22-én a  Békéscsaba ENKSE II.-vel csapnak össze Vásárhelyen, a Balogh Imsi Sport Arénában.

Márciusban még egy forduló lesz, amikor a Szeged KKSE II. -vel mérkőznek meg idegenben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza

Egy hét alatt megduplázódott és a leggyakrabban az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg. Látogatási tilalom a kórházakban.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.