KözéletIlyen a felnőttek világa

2015. január 6., kedd
 
Ilyen a felnőttek világa

Egyetlen egy gyereket sem lehet megbélyegezni, szülessen bár a Rózsadombra vagy Makóra, palotába vagy putriba - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a makohirado.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában.

 

Képen a kis Rikárdó (Fotó: Makó Press)

 

 

Lázár János szerint minden magyar gyereknek vele született joga, hogy a sorsát a tehetsége és a szorgalma alakítsa, ne pedig előítéletek vagy öröklött körülmények.

Mint arról a Vásárhelyi Hírek két alkalommal is beszámolt, az ország idei első újszülöttje a Makón született Rácz Péter Rikárdó lett.

A kisfiú érkezése a családban örömet szerzett, a közéletben viszont indulatokat váltott ki egyes körökben. Erről kérdezték Lázár Jánost.

A miniszter azt mondta: a most születő, most felnövőben lévő gyerekekből lesz a jövő Magyarországa. A tisztességes politikának ezért az a dolga, hogy küzdjön a szegénység, a mástól örökölt következmények és az előítéletek ellen.

Lázár János szerint fontos, hogy "ne hagyjuk szó nélkül" azt, ha valaki - különösen egy politikus - újszülötteket bélyegez meg. "Egy újszülött megbélyegzése nemcsak gyáva dolog ugyanis, de gazemberség is. Olyan, mint egy köztörvényes bűncselekmény" – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy aki egy gyereket rekeszt ki, az valójában az egyetlen lehetőségétől vagy "vagyonától" fosztja meg: az esélytől, hogy tisztességes emberré váljon.

"Az állam dolga pedig az, hogy a gazemberekkel szemben megvédje a gyerekeinket. Minden gyereket" – mondta a portálnak a politikus, elítélve azt a verbális támadássorozatot, amit "gyáva és ostoba politikusok" indítottak egy újszülött ellen.

Lázár János közölte elítéli azokat is, akik ennek a gyalázatos ügynek a "katasztrófaturistái", és ebből akarnak politikai hasznot húzni. Azzal ugyanis, hogy "Gy. Ferenc és társai" politikai cirkuszt csináltak Rikárdó ügyéből, arra kényszerítették a magyar társadalmat, hogy pártpolitikai törésvonalak szerint viszonyuljon a történtekhez.

 

Az idei év első babája, Rácz Péter Rikárdó január 1-jén 0 óra 1 perckor született Makón. Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-oldalán aznap azt írta, hogy "Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban is többen vagyunk, mint négy éve".

 

A Demokratikus Koalíció január 3-án közleményben felháborítónak nevezte Novák Előd "nyíltan szélsőséges szavait". Novák is egy azon jobbikos képviselők közül, akik "rasszista és kirekesztő megnyilvánulásokkal igyekeznek szítani a társadalmi feszültséget magyar és magyar között" - írták.

 

Az MSZP hétfőn közleményben szólította föl Vona Gábor Jobbik-elnököt, hogy hívja vissza a népjóléti bizottságból "a vállalhatatlan kijelentéseket megfogalmazó párttársát".

 

Novák Előd kedden azt írta a Facebookon: sajnálja, hogy "Rácz Péter Rikárdó édesapját is bevonták a hisztériakeltésbe, ráadásul nem mond igazat, hiszen én nem tettem gyűlölködő kijelentést, pláne nem újszülöttjükkel kapcsolatban, ezért kénytelen vagyok felszólítani: kérjen tőlem bocsánatot! Legkisebb gyermeküknek ugyanakkor jó egészséget kívánok!"

 

 

Megszólalt Rácz Péter, Rikárdó, azaz az idei év első újszülött kisfiának édesapja. Családját rettenetesen megviselték a gyerekükkel kapcsolatos gyűlölködő megjegyzések.

 

"Amióta megjelentek az interneten a gyermekünket támadó írások, köztük egy parlamenti párt alelnökének, a jobbikos Novák Elődnek a bejegyzése, sem én, sem a feleségem nem tudunk aludni. Képtelenek vagyunk feldolgozni, hogy pici babánkat minden ok nélkül bántják.
Novák Előd nem ismer minket! Mi nem segélyen élünk, nem voltunk soha büntetve, van szakmám, nehézgép-kezelő vagyok, csak azért nem tudok a szakmámban elhelyezkedni, mert még le kell tennem a KRESZ-vizsgát, amire most gyűjtjük a pénzt. Jelenleg az önkormányzatnál közmunkásként dolgozom, adót fizetek, a köz javát szolgálom, munkámmal eddig mindenki elégedett volt. Ezért is történhetett, hogy környezetemben, aki csak ismer, kiáll mellettünk.
Rettenetes volt olvasni nemcsak Novák Előd, hanem mások gyűlölködő megjegyzéseit is az interneten, amelyre nem szolgáltunk rá!
Orvosi papírokkal tudjuk azt is igazolni, hogy nem időzítettük a szülést, a császármetszést és annak idejét a szülész szakorvos szakmai megfontolás alapján döntötte el.
Mélységesen elszomorít, hogy gyermekemnek és családomnak pusztán, mert január elsején elsőként jött a világra 2015-ben, ilyen gyűlöletet kell elszenvednie.
 Ugyanakkor az nagyon jó érzés, hogy sokan kiállnak mellettünk, és Makón, is országosan is érezzük az emberek szeretetét, ami felénk irányul. Velünk vannak nemcsak a barátok és ismerősök, hanem az orvosok, az önkormányzat dolgozói, sőt a polgármester-asszony is, amit ez úton is köszönünk mindannyiuknak!
 Akik viszont nem így állnak hozzánk, azokat arra kérjük, kisfiunk, családunk, de az egész magyarországi cigányság érdekében is, hogy fejezzék be a gyűlölködést! Ilyet mi még nem tapasztaltunk, és egy világ dőlt össze bennünk, hogy egy újszülöttel ilyen történhet Magyarországon. Novák Elődöt pedig felszólítjuk, hogy a nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot a kisfiunktól!"

Írta családja nevében: Rácz Péter, Rácz Péter Rikárdó édesapja

 
 
VH- makoihirado
 

Olvassa el ezt is!

Educatio 2015 - a továbbtanulók Mekkája

Educatio 2015 - a továbbtanulók Mekkája

Ismét megrendezik Budapesten a Syma rendezvényközpontban az oktatási piac legnagyobb seregszemléjét. A Szegedi Tudományegyetem 12 kara is ott lesz!
Az új év első babája

Az új év első babája

Továbbra is irigykedhetünk Makóra egy kicsit, mert mint azt a Vásárhelyi Hírek megtudta, egyelőre napok óta nincs várandós anyuka az Erzsébet Kórház Szülészetén.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.