GazdaságIllegális kutak bejelentési kötelezettsége

2016. augusztus 7., vasárnap
 
Illegális kutak bejelentési kötelezettsége

Sokan nincsenek tisztában a fúrt kutak bejelentésével kapcsolatban, derült ki a Vásárhelyi Hírek felmérése szerint. A nemrég kihirdetett jogszabály betartása mellett, már pályázni is lehet augusztus elsejétől.  

 

 

 

 

A 2016. június 4. előtt illegálisan kialakított kutak fennmaradását bírságmentesen lehet engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál 2018 végéig.

Az 1995-ös vízgazdálkodásról szóló törvényt módosító új jogszabály a jogellenesen létrehozott vízilétesítményeket, elsősorban a mezőgazdasági célú kutakat érinti.

Eddig azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezte a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására vagy megszüntetésére. Ezen kívül 300 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.

 

A törvénymódosítás már az EU víz keretirányelvével is összhangban van, így lehetővé válik, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. Az egyik ilyen a Vidékfejlesztési Program keretében, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázat, amelyben 49,5 milliárd forinttal támogatják egyebek között a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését.

A pályázati kérelmeket augusztus 1-jétől lehet benyújtani.

Aki talajvízkutat fúrt és abból öntözte a mezőgazdasági termőterületét, az is köteles a kút meglétét 2018. szeptember 30-ig bejelenteni. Ha ezt elmulasztja, akkor cégként 1 millió, magánszemélyként pedig 300 ezer forint vízgazdálkodási bírságra számíthat.

 

A bejelentési kötelezettség nem vonatkozik a házi célra, a kertekben fúrt kutakra.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Névsorolvasás ősszel

Névsorolvasás ősszel

Egy kötetbe gyűjtve feldolgozzák a vásárhelyi Munkásőrség és karhatalmisták tevékenységét. 950 név szerepel majd a könyvben.
Hódmezővásárhely begyűjtötte szezonbeli 14. győzelmét

Hódmezővásárhely begyűjtötte szezonbeli 14. győzelmét

Végig vezetett és magabiztos győzelmet aratott a Nagykőrös ellen a már biztos felsőházi rájátszás-résztvevő Kosársuli.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.