KözéletIllegális bevándorlók Románia felől?

2015. november 21., szombat
 
Illegális bevándorlók Románia felől?

Lázár János egy makói hírportálnak nyilatkozott, és kilátásba helyezte, ha Makó és Nagylak térsége nyomás alá kerül, akkor ott is kerítés épül.

 

Fotó: Vári Dénes (makoihirado.hu)

 

 

- A terroristák vérszemet kaptak Európa erőtlensége és tehetetlensége miatt. Európa ma gazdag és gyönge, ami a lehető legrosszabb párosítás. A politikai menekültek és illegális bevándorlók hullámaira rákapaszkodva tömegével jelentek meg a terroristák. Ezt a titkosszolgálati eszközök is megerősítik. Magyarországon 400 ezer bevándorló haladt át, közülük 170 ezer regisztrált, a többiek ezt megtagadták. Hogy ez utóbbi 230 ezerben ki volt benne, arról fogalmunk sincs. Több elkövetőről a francia rendőrség és a nemzetközi sajtó dokumentálja, hogy Görögországban léptek az Európai Unió területére. Különböző szélsőséges iszlám csoportok célterületnek jelölték ki Boszniát, azaz a Balkán egy része expanziós területe az Iszlám Államnak- mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

- Ha Ausztria, Szlovénia és Horvátország határán megépülnek a biztonsági határzárak van rá esély, hogy a makói térség kerül nyomás alá. Azok, akik szervezik a menekültek útját, irányt fognak váltani, új útvonalakat fognak keresni. Magyarország az elmúlt évben 1000 embercsempészt fogott el. Akik eljuttatják a menekülteket Görögországig, majd Belgádba és nyugat felé, azok megszervezik ezt az akciót is, ezt tapasztalhattuk is a magyar határnál. A kormány konkrét előkészületeket tett, beszerezte a kerítésépítéshez szükséges alapanyagot, kiadta az utasítást a rendőrségnek és a honvédségnek, hogy álljon készen a határzár megépítésére. A szerb-magyar határtól a Marossal párhuzamosan már elkezdődött az előkészítő munka. Meg fogjuk védeni Nagylak és Makó térségét az illegális bevándorlóktól.”- árulta el a kormány terveit Lázár János.

 

Hozzátette, a nemzetközi sajtó szerint hazánk az egyik legbiztonságosabb országnak számít, mert ezernél kevesebb illegális bevándorló tartózkodik az ország területén. A miniszter ezután a nyugati országok baloldali politikája és a magyar kormány irányelvei közti fő különbséget jellemezte. Szerinte a magyar kormány "nem megszervezni, hanem megállítani akarja a bevándorlást".  Véleménye szerint Európa határán kell megállítani a bevándorlókat, és kiszűrni közülük a kockázatos embereket - nyilatkozta egy makói portálnak.

 
 
VH-makohirado.hu
 

Olvassa el ezt is!

Csak 1-es fokozat sose legyen

Csak 1-es fokozat sose legyen

Mostantól

a tényleges fenyegetettség mértékének megfelelő fokozatot egész Magyarországra vagy egy meghatározott területre is elrendelhetik.

 

Lendületben az úszópalánták

Lendületben az úszópalánták

A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vizilabda Club ifjú sportolói 3 év komoly munkájának eredményességét bizonyították 17 éremmel és további tucatnyi értékes helyezéssel. Eredmények!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...