BulvárCsak 1-es fokozat sose legyen

2015. november 20., péntek
 
Csak 1-es fokozat sose legyen

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint egyebek mellett létrejön a terrorellenes koordinációs bizottság, és négy terrorkészültségi fokozatot lehet életbe léptetni.

 

 

 

 

A belügyminiszter a tényleges fenyegetettség mértékének megfelelő fokozatot egész Magyarországra vagy egy meghatározott területre is elrendelheti.

 

Röviden az alábbi intézkedések lépnek életbe, ha a négy fokozat valamelyikét bevezetik.

 

A fokozatok között a 4-es az alacsony fokozat. Ez akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk alapján az Európai Unió, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamában terrorcselekmény elkövetésének veszélye áll fenn, a cselekmények természete, kiterjedése, valamint hatásai előre nem határozhatók meg és Magyarországnak nemzetközi vagy szövetségesi közreműködési kötelezettsége áll fenn a veszély elhárításában, illetve kezelésében. 

 

A 3-as (közepes) fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak vagy az EU, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető. 

 

A 2-es (magas) fokozatot akkor kell elrendelni, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk Magyarország konkrét veszélyeztetettségére utalnak vagy Magyarországot fenyegető terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre.

 

Az 1-es, a legmagasabb (kritikus) fokozat rendelhető el, ha Magyarország területén vagy Magyarország területére is kiható, súlyos következményekkel járó terrorcselekményt követtek el vagy Magyarország területén olyan súlyos következményekkel járó egyéb esemény történik, amelynél felmerülhet a terrorizmussal való összefüggés.

 

A határozat kiterjed a Belügyminisztérium (BM) érintett szerveire, az Alkotmányvédelmi Hivatalra, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatra, az Információs Hivatalra, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a TEK-re, az Országos Rendőr-főkapitányságra, a Nemzeti Védelmi Szolgálatra, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központra, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalra, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára, valamint több minisztériumra.
 
 
VH-Magyar Közlöny
 

Olvassa el ezt is!

Tisztább a vásárhelyi ivóvíz

Tisztább a vásárhelyi ivóvíz

Több éves csúszással kezdődött, mostanra pedig befejeződött a kétmilliárd forintos költségvetésű ivóvízminőség-javító program Hódmezővásárhelyen. 
Babák és facsemeték

Babák és facsemeték

Együtt cseperedik 25 kisbaba, azzal a 25 facsemetével, amelyet a nevükben ültettek el a Serház téri játszótéren november 18-án.

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.