SportÍjászok lepték el a Sóshalmi Olvasókört

2015. január 4., vasárnap
 

A szeles ónos esős idő sem tudta elriasztani a Hódmezei Őrzők Íjászegyesület Újévkösszöntő versenyének résztvevőit.

 

 

 

 

A január 3-án, a Sóshalni Olvasókörnél rendezett verseny már hagyományosnak mondható, hiszen hetedik alkalommal jön össze a hagyományőrző csoport, amely 2001-es megalakulása óta az íjászat gyakorlása mellett, a X. századi magyarság életmódját, honfoglaló őseink ruházatát, fegyverzetét igyekeznek feleleveníteni és ápolni. A Vásárhely és környéke szabadtéri rendezvényeinek rendszeres meghívottjai, íjász bemutatókat tartanak, még a jurtaállítás titkaiba is beavatják az érdeklődőket.

Ugyanakkor sportsikereik is rendszeresek, tagjaik közül többen, évek óta rangos hazai - elsősorban történelmi - íjászversenyekről érmes helyezésekkel térnek haza. Például Nagyhegyesi Ilona, aki 2014-ben tucatnál több érmet és kupát gyűjtött be mind a történelmi íjász, mind pedig 3 D versenyeken. Január harmadikán a Sóshalmi Olvasókörnél rendezett versenyen is egyike volt, aki felállhatott a dobogó legfelső fokára.

A jó hangulatú versenyre érkeztek íjászok többek között Békésről, Mezőberényről, Orosházáról, Békéscsabáról, Szegedről, sőt Szekszárdról is. A versenyt ezúttal az ónos eső mellett - „az íjászok nagy ellensége”- az erős szél nehezítette.

 

Eredmények:

 

Felnőtt férfi

1. Simonyi Vilmos

2. Opauszki Zoltán

3. Enyingi János

 

Felnőtt női

1. Nagyhegyesi Ilona

2. Kovács Józsefné

3. Pittner Eszter

 

Gyermek fiú

1. Bartkó Levente

2. Kun Bálint

3. Sipos Vajk

 

Gyermek lány

1. Barta Nikolett

2. Timár Bernadett

3. Barta Viktória

 

Ifi fiú

1. Zvolenszki Richárd

2. Ménesi Ákos

3. Ménesi Dávid

 

Senior férfi

1. Ördögh Csaba

2. Árva Dénes

3. Timár András

 

Senior női

1. Nagy Ilona

2. Sütő-Udvari Magdalena

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Háziállat, barátok, szex - ezek kellenek a hosszú élethez

Háziállat, barátok, szex - ezek kellenek a hosszú élethez

Számtalan módszer van arra, hogy meghosszabbítsa várható élettartamát. Hogy hogyan, kiderül cikkünkből.
Retro - Hódmezővásárhelyi Szilveszter 1962

Retro - Hódmezővásárhelyi Szilveszter 1962

A 60-as évek Vásárhelyen. A vendéglátóhelyeket telt ház és hatalmas fogyasztás jellemezte, százával pukkantak a pezsgősüvegek és remek hangulat uralkodott.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.