Kultúra, oktatásIgényes szórakozás, szellemi épülés ismét

2017. február 22., szerda
 
Igényes szórakozás, szellemi épülés ismét

Az Art.Pagony Művészettörténeti Önképzőkör évi rendes nyílt foglalkozását tarja február 27-én, hétfőn 16 órai kezdettel a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében.

 

 

 

Fotó: VH archív

 

 

 

 

Ezúttal a manierizmus kutatását célul tűző foglalkozás programja:

1. Nagy alkotókon át közelítve. Manierista portrék: Beccafumi, Bronzino

2. Manierista „épületek olvasása”

3. Spanyolország El Greco korában – körkép, mint minden esztendőben…

4. Életrajzi kísérlet egy titokzatos mesterről

5. Trója, Toledo, Laokoon és az olajfák – műelemzési kísérletek

Az est során verseket, idézeteket és szép zenéket is hallgatnak, valamint megnyitják az érett reneszánszt és a manierista festészetet összehasonlító (kamara)kiállítást.

 

2005 óta folyik andragógiai/múzeumpedagógiai tevékenység. Programokat szerveznek, utaznak, múzeumokba járnak, filmvetítéseken vesznek részt, műtermeket látogatnak. Ezekből, illetve saját kutatómunkájuk eredményéből beszámolót tartanak.

 

Az Önképzőkör vezetője, dr. Cserjés Katalin, a Vásárhelyi Híreknek nyilatkozva elmondta, a kör felvállalta, hogy egy-egy témát népszerűen, az átlagemberek érdeklődésének megfelelően jelenítenek meg. Az eltelt tizenegy év alatt megnövekedett az érdeklődés nyílt foglalkozásaik iránt. Az önképzőköri tevékenységüket szabad foglalkozásnak, igényes szórakozásnak, szellemi épülésnek tekintik. Nem tudományosan, hanem tudományos mércével munkálkodnak, mondta dr. Cserjés Katalin a kör vezetője, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalmi Intézetének docense.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tarolt a Hód Úszó SE Montenegróban

Tarolt a Hód Úszó SE Montenegróban

18 egyesület részvételével rendezték a kétnapos viadalt, amelyen Magyarországot a Hód Úszó SE csapata képviselte...nem is akárhogy! Képekkel!

Ha a táncukat nézzük a szívük szavát halljuk

Ha a táncukat nézzük a szívük szavát halljuk

A 2015-ben megnyitott Komplex Dance Stúdióban 60 óvodás ismerkedik a tánc szépségeivel. Sokmindent megtanulnak, ami majd az iskolában hasznos lehet számukra.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.