Kultúra, oktatásDiákkonferencia a Németh Lászlóban

2015. április 26., vasárnap
 
Diákkonferencia a Németh Lászlóban

Április 26-án Tudományos Diákkonferenciát rendeztek a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium Gyulai József Természettudományos Műhelyben. A konferenciára Szegedről, Szentesről, Csongrádról is érkeztek diákok. Idén a téma ’A Fény Éve’ volt.

 

 


 

Délelőtt a 7-8-os diákok, majd a 9-12. évfolyamosok tartották meg az előadásaikat. előadásai. A prezentációkkal párhuzamosan laborfoglalkozáson vehettek részt a természettudományok iránt érdeklődők, természetesen itt is a téma a fény volt.

A beadott munkákat és a tudományos előadásokat szakmai zsűri értékelte, melynek tiszteletbeli elnöke Gyulai József professzor és a konferencia levezető elnöke Gálné Horváth Ildikó tanárnő volt. Három kategóriát, közte a legjobb fotókat készítőket is díjazták.

 

Eredmények:


1. kategória Prezentáció általános iskolák

  I.             Ambruzs Liliána - Sinka Borbála - Sinka Regina, Németh László Gimnázium, Általános Iskola. Felkészítő tanár: Ladányi-Szittyai Andrea

 II.            Klimó Valentina - Hegedűs Gábor - Epinger Ákos, Németh László Gimnázium, Általános Iskola. Felkészítő tanár: Bodrogi Judit

III.          Gál András - Varga Ákos, Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged Felkészítő tanár: Kisvárdainé Dusa Mária

Különdíj:  Misku Tamás Lajos - Darabos Ádám, Szentes, Szent Erzsébet Kat. Ált. Iskola. Felkészítő tanár: Farkasné Rakonczai Ágnes

 

2. kategória Prezentáció középiskolások

 

  I.             Blázsik Péter, Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Felkészítő tanár: Törökné Török Ildikó

 II.            Nagy Ágnes, Németh László Gimnázium, Általános Iskola. Felkészítő tanár: Berger József

III.          Rátz Kata és László Anna (10.o.): A fény hatása az emberi elmére, Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Felkészítő tanár: Tóth Károlyné

Különdíj               Tarján Ádám – Török Balázs  (9.A): A fényforrások és a fénykeltés, Németh László Gimnázium, Általános Iskola. Felkészítő tanár: Kenderesi Mariann

 

3. kategória Fotó

 

  I.             Szabó Adrienne, Németh László Gimnázium, Általános Iskola.

 

 II.            Bánfi Dávid, Liszt Ferenc Ének- zenei Ált. Isk.

 

III.          Sipka Bertalan, Liszt Ferenc Ének- zenei Ált. Isk.

 

Különdíjat kapott:  Barta Zsófia, Németh László Gimnázium, Általános Iskola.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Kosársuli bejutott a négy közé

A Kosársuli bejutott a négy közé

A kék-sárgák a brillírozó Czibere vezetésével döntötték el a győzelem sorsát az első háromnegyedben a Baja elleni párharc második mérkőzésén.
Kiosztották az idei Gazdálkodj okosan! verseny díjait

Kiosztották az idei Gazdálkodj okosan! verseny díjait

Balassagyarmattól Bácsalmásig, Szolnoktól Kaposvárig érkeztek pályaművek, és természetesen a vásárhelyi Gregus Mátéból, sőt a Bethlenből is volt pályázó. Eredményekkel és képekkel!
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.