


















A székkutasi Gregus Máté Általános Iskola tanárai, vállalkozó kedvű szülők idén is mindent elkövettek, hogy a gyerekeknek igazi Húsvétváró hangulatot teremtsenek.
Március 27-én délelőtt a művelődési házban az alsósok egy pályázati forrásból a Grimm-busz Színház Rigócsőr királyfi című igen csak tanulságos mesejátékát nézhették meg. A mese végére kiderült, a kevély és fennhéjázó királykisasszony hogyan tanulta meg a szerénységet.
Délután – a kinti havazást nézve, kissé elsietett - tavaszi hangulatúra feldíszített aulában húsvétváró kézműves foglalkozás kezdődött, nagyrészt az alsó tagozatosoknak, de néhány vállalkozó kedvű felsős segítsége is jól jött. Egyik másik szülő valósággal belefeledkezett a gyerekekkel közös kézműveskedésbe. Tojásfestés, képeslap készítés, decoupage technikával tojásdíszítés, asztali dekoráció, filmezés volt a repertoár. Az iskola 60-70 tanulója töltött egy kellemes délutánt az iskolában, játékkal, húsvéti előkészületekkel.
A hideg télies utcára lépve azt még a székkutasi iskolások sem döntötték el, hogy hóembert vagy hónyulat építsenek az általuk készített díszítések mellé.