Kultúra, oktatásHommage á Tornyai János

2020. január 15., szerda
 
Hommage á Tornyai János

Hommage á Tornyai János címmel a tavalyi XX. Vásárhelyi Festőszimpózium résztvevőinek az alföldi festészet meghatározó művésze előtt tisztelgő alkotásaiból nyílik kiállítás január 18-án 15 órakor a tornyai János Múzeumban.

 

 

 

 

 

 

 


A tárlat a tavaly kezdődött, Tornyai János születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett emlékév zárórendezvénye. Az emlékévben kiállításokkal, konferenciákkal, könyvbemutatókkal elevenítették föl Tornyai János életművét és alakját.

 

A programsorozat fontos eleme volt a tavaly ősszel rendezett XX. Vásárhelyi Festőszimpózium, melyen a résztvevők a vásárhelyi tájhoz, épített és természeti örökséghez kötődő, Tornyai János előtt tisztelgő műveket készítettek.

 

 

A hagyományosan minden ősszel megszervezett Vásárhelyi Festőszimpózium alkotói között egyaránt szerepeltek helyi és az ország más vidékéről érkező művészek. Azonban alkotók mindegyike szorosan kapcsolódik Hódmezővásárhelyhez, a Vásárhelyi Őszi Tárlat rendszeres résztvevői, díjazottjai, kettőjük - Kéri László és Szabó Klára Petra - munkáját Tornyai-plakettel is elismerték már - közölte Képiró Ágnes művészettörténész.

A kurátora elmondta, hogy a szimpózium résztvevői tavaly ősszel készült vagy az akkor szerzett élményeik hatására született munkákat választottak a kiállításra. A bemutatott több mint húsz alkotást a tematikus sokszínűség jellemzi, ahogy Tornyai János művészetét is. A látogatók technikailag is változatos alkotásokkal találkozhatnak: a kiállított festmények között egyaránt szerepelnek olaj, akril és akvarell képek is.

 

szabó Klára Petra munkái közül a hat akvarellből álló sorozatát emelte ki. Ahogy mondta, a vásárhelyi pusztában, illetve Mártélyon készült képeket Tornyai János színkompozíciói és kisméretű temperaképei inspirálták, melyek a kedvencei közé tartoznak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ökumenikus imahét Vásárhelyen

Ökumenikus imahét Vásárhelyen

Vasárnaptól nyolc napon át közösen imádkoznak a magyarországi egyházak a Krisztus-hívők egységéért. Vásárhelyen is csatlakoztak az ökumenikus imahéthez. Napi liturgiák.
Múltidéző - Aranykincsek a Tornyaiban

Múltidéző - Aranykincsek a Tornyaiban

Hat éve, 2014 januárjában mutatták be azokat a Szikáncson talált aranykincseket, amelyek abban az évben a Tornyai János Múzeum kiállítás-szenzációja lett.
Bőrünk ápolása télen

Bőrünk ápolása télen

Téli hidegben mindenki tapasztalhatja, hogy bőre a szokásosnál szárazabb, sok esetben vörös, viszkető ekcémás foltok jelentkeznek kézfejen, arcon, nyak területén.
Új igazgató a Nyugdíjas Lakópark élén

Új igazgató a Nyugdíjas Lakópark élén

Sok volt a feszültség az elmúlt években a lakóparkban, ezért is elengedhetetlen, hogy az itt élő emberek minden tekintetben közeledni kezdjenek egymáshoz.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.