GazdaságHogy könnyebb legyen az iskolakezdés

2017. július 30., vasárnap
 
Hogy könnyebb legyen az iskolakezdés

Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

 

 


Az államtitkár közlése szerint, mivel sok családnak fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, a kormány úgy döntött, hogy a szeptemberi családi pótlékot több mint egy héttel korábban folyósítják. Így augusztusban a családok kétszer, a hónap elején és a hónap végén is kapnak családi pótlékot, hogy az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket időben meg tudják venni – mondta.

 

 

Amire viszont több százezer családnak nem kell költenie idén szeptemberben, az a tankönyvcsomag – folytatta Rétvári Bence. A kormány ugyanis szeptembertől az elsőtől a kilencedik osztályosokig minden gyermek számára ingyenesen biztosítja a tankönyvcsomagot. Ezzel az ingyenes tankönyvellátási rendszer négy évnyi fokozatos kiterjesztését lépi meg a kabinet egy év alatt, hiszen az eredeti ütemezés szerint a tavalyi 1-4. osztályosok után idén az 1-5. osztályosokig bővítették volna a tankönyvhöz ingyen jutó gyermekek körét – emelte ki.

 

A szükséges mintegy 12 milliárd forint költségvetési fedezet is rendelkezésre áll ehhez a nem rászorultsági, hanem alanyi jogon járó, természetbeni juttatáshoz – közölte az államtitkár. Az intézkedés több mint egymillió gyermeket és családjukat érinti, korábban még soha ennyi gyerek nem kapott ingyen tankönyvet Magyarországon – hangsúlyozta.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi lovasok a magyar válogatottban

Vásárhelyi lovasok a magyar válogatottban

A vásárhelyi lovassport nagy fegyverténye, hogy eredményeik alapján az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott keret tagja lett két fiatal lovas.
Diák fiúmunka közös zuhanyozással?

Diák fiúmunka közös zuhanyozással?

Évtizedes ügy végére kerülhet pont. A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vettek egy 66 éves férfit, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt Mártélyon.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.