SportHódmezővásárhelyi Sportdíjak 2021

2021. június 11., péntek
 
Hódmezővásárhelyi Sportdíjak 2021

Hódmezővásárhely városvezetése ebben az évben is hagyományosan kitüntette azokat a személyeket, akik 2020-ban bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket mind a tanteremben, mint a sportpályákon. Szintén elismerésben részesültek a város sportéletében sikeresen tevékenykedő tanárok, edzők, sportvezetők.

 

 

 

 

 

 

Május10-én  délután a Balogh Imsi Sport Arénában többek között átadták a Hódmezővásárhely Jó sportoló – Jó tanuló díjakat is – melyek nem tévesztendők össze az állami Jó tanuló - Jó sportoló díjjal. Ezt idén két vásárhelyi diák is megkapta. Cikkünket erről ITT olvashatja!

 

Az általános iskolák alsó tagozatában a 4,5 feletti, a felsősöknél a 4,00 de a középiskolás korosztálynál is legalább a 3,5 feletti átlag kellett az eredményes pályázathoz.

 

A sporteredmény alapján kiosztásra került díjak esetében eddig minden évben az országos eredménnyel rendelkezők kerülhettek a díjazottak közé.
Az említett állami elismerésnél szélesebb sportolói kört érint a vásárhelyi pályázat. Itt már az 1. és 2. korcsoportban is díjazták a sportteljesítményt.

 

A díjátadó ünnepség díszvendége Olasz Anna világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar hosszútávúszó volt. A szegedi születésű úszó legutóbb 2021 májusában a Budapesten rendezett Európa-bajnokságon 10 kilométeren szerzett ezüstérmet.

 

A díjazottak névsora ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hivatalos tanévi menetrend 2021-2022

Hivatalos tanévi menetrend 2021-2022

A hamarosan ismét megtelnek az iskolapadok, érdemes megnézni, hogyan alakul a 2021 szeptembertől kezdődő tanév. Fontos dátumok!
Ó!divat - Öltözködés a 20. században

Ó!divat - Öltözködés a 20. században

A kiállításon az érdeklődők megismerhetik, miként változott a divat az elmúlt száz esztendőben, és ez hogyan jelent meg a mindennapi viseletben.
A szúnyogcsípés veszélyei emberre, állatra

A szúnyogcsípés veszélyei emberre, állatra

A június 7-vel kezdődő héten az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Csongrád-Csanád megyében egyelőre csak a vízközeli területen és az agglomerációban végez légi szúnyogírtást.
A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra

A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra

Hamarosan a fellépők listája is nyilvánosságra kerül, az azonban már most biztos, hogy a SZIN árain nem emelnek.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.