KözéletHódmezővásárhely az Utazás kiállításon

2013. március 2., szombat
 
Hódmezővásárhely az Utazás kiállításon

Hódmezővásárhely február 28. és március 3. között már nyolcadik alkalommal vesz részt az év legnagyobb turisztikai vásárán a Hungexpo Vásárközpontban Budapesten.

 

 

A képen Ambrus Sándor az Utazás kiállításon korongozást tanít


„A tavalyi évhez hasonló bemutatókkal várjuk az érdeklődőket”, mondta Mártonné Tülkös Ildikó idegenforgalmi referens, a Tourinform Iroda vezetője.

Az ’A’ pavilonban található 20 négyzetmétert meghaladó standon ebben az évben is eredeti festett bútorokat, kerámiákat, vásárhelyi hímzéseket lehet látni. Idén is megjelenítették az Emlékpont Múzeumot. És persze a mindig sikeres bemutatók is várják a tradíciók, illetve kreativitás iránt érdeklődőket. Az egyik nap a Rozetta Stúdió nyakláncai mutatkoztak be, szombaton Ambrus Sándor fazekasmester lelkes és odaadó útmutatásai alapján lehetett a korongozásba belekóstolni. Mint azt Tülkös Ildikó elmondta, nem véletlen, hogy a vásárlátogatók körében minden évben nagy népszerűségnek örvend a korongozás, folyamatosan 15-20-an várakoznak, hogy sorra kerüljenek.

A zárónapon a vásárhelyi Hímzőműhely mutatkozik be, valamint Bereczné Lázár Nóra hímestojás-festő népi iparművész segítségével a húsvéti tojás egyedi festésének csínját-bínját lehet elsajátítani, aminek az idén a különösen korai Húsvéti ünnepek ad aktualitást.

Tülkös Ildikó elmondta, sokan érdeklődtek a vásárhelyi látnivalókról és a város termálvizéről.

 

 

A 36. Utazás kiállítás külföldi díszvendége Szlovákia, míg a hazai városok közül Nyíregyháza kapott kiemelt figyelmet. A rendezvény kulturális díszvendége idén Kalocsa, a kiállítás gyógyhely-támogatója Sárvár.
A Budapesti Vásárközpontban öt kontinens 30 országának idegenforgalmi cégei, szakemberei vannak jelen. Brazília, Peru és Uganda első alkalommal képviselteti magát. A kiállítás vásárlási lehetőséget, színpadi bemutatókat, kvízjátékokat és vetélkedőket is kínál. Az öt kontinenst és Magyarországot bemutató játékpontokon ügyességi és kvízjátékokon lehet részt venni.

A rendezvény legnagyobb kiállítója, a Magyar Turizmus Zrt. idén is belföldi utazásra csábítja az érdeklődőket.

Az Utazás kiállítással egyidőben guruló szállodák, avagy lakókocsik és lakóautók várják az érdeklődőket a 7. Karaván Szalonon, ahol ezúttal is megtalálhatók a kempingfelszerelések, a különleges felépítmények és a mobilnyaralók is
Kapcsolódó kiállítás a 6. Port.hu Bringaexpo is, ahol az e-bike mellett olyan különleges kerékpárokat is ki lehet próbálni, mint a fekvő bicikli, vagy a tricikli.

Az idén útjára indított új, átfogó egészségügyi kiállítás, a VitalExpo szakmai és nagyközönségi programokat egyaránt kínál: a hagyományos szűrővizsgálatok mellett konzultációk, termékbemutatók várják a látogatókat és népszerű orvosok előadásai hangzanak el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Március elsejétől a járási hivatalok fogadják az állampolgársági kérelmeket

Március elsejétől a járási hivatalok fogadják az állampolgársági kérelmeket

Célja, hogy csökkenjen a bürokrácia, kevesebb legyen a papírmunka, a sorban állás.
Aranyossy Napok Hódmezővásárhelyen

Aranyossy Napok Hódmezővásárhelyen

Húszéves évfordulóját ünnepli az idei Aranyossy Napok, amely az intézmény falain és a város határain túlmutató egész hetes kulturális és szakmai eseménnyé nőtte ki magát. 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.