Kultúra, oktatásHódmezőmagyarország utolsó polihisztora

2013. október 24., csütörtök
 
Hódmezőmagyarország utolsó polihisztora

A 110 évvel ezelőtt született Galyasi Miklós költő, művészettörténész, múzeumigazgató, az 1956-os forradalmat követő megtorlás meghurcoltja. 

 

 

 

A Nemzeti Emlékezet Hete rendezvényén, október 25-én, pénteken 17 órától az Emlékpontban a hódmezővásárhelyi kulturális élet legendás alakját két egykori tanítványa, Szenti Tibor író, néprajzkutató és Dr. Vincze Ferenc orvos idézi meg.

 

Ajtaja mindig nyitva állt a művészek és a fiatalok, az ún. "múzeumi", később "Zsigmond utcai gyerökei" előtt - emlékeznek tanítványai a párizsi Sorbonne egyetemen művészettörténetet hallgatott múzeumigazgatóra. A megjelenését követően az állambiztonság célkeresztjébe került Kép-Írás című művészeti folyóirat előkészületei során Galyasi az alábbi tanácsokat vette papírra Szenti Tibornak írt levelében: "Né utánozd le, ezt a méregkeverő Vincét [dr. Vincze Ferenc, az est másik vendége, aki ekkor vegyésztechnikusnak tanult], hanem inkább biztasd arra [...] maga rágja a pénnát és né dolgoztasson egy ilyen elaggott füzfapoétát mint Miklós bátyád." Az aláírást követő „Hódmezőmagyarország” kifejezés - mondta el Szenti Tibor - Galyasi Miklóstól eredt, aki ezzel szeretett szülővárosát és hazáját úgy kötötte össze, hogy számára Vásárhely egy kis hazát, vagy egész Magyarországot jelentett.

 

Szeretett "kishazájáért" az 1956-os forradalom idején is kiállt, november 3-án a Vásárhelyi Nemzeti Újság címlapján „Most ne jussoljunk!” című vezércikke, majd november 11-én „Testvér, ne adjuk…” című verse jelent meg. Ezen írásaiért bebörtönözték, majd (kényszer)nyugdíjazását követően őt és a körülette mindig is jelen lévő értelmiségi csoportot a Csongrád megyei politikai rendőrség folyamatos ellenőrzés alatt tartotta. Az állambiztonsági szervek gyanakvását fokozta, hogy a renitens fiatalok, Vincze Ferenc szerkesztésében részt vettek az első hazai „szamizdat”, a Kép-Írás folyóirat elkészítésében is.

 

Péntek délután 5 órától az Emlékpont programján Szenti Tiborral és Vincze Ferenccel Mészáros Tamás, a közgyűjtemény történésze beszélget, Galyasi Miklós verseit Rakonczai Kitti, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója szavalja el.

 

Olvassa el ezt is!

Látni és látszani – életet menthet

Látni és látszani – életet menthet

A baj megelőzése érdekében és a rendőrőkkel a kellemetlen és felesleges magyarázkodás helyett, itt a pénztárcakímélő megoldás   November elsejétől ingyenes ellenőrzés.
Ötvenhat emlékezete az Emlékpontban

Ötvenhat emlékezete az Emlékpontban

Hétfőn kezdődik az Emlékpont őszi rendezvénysorozata, a Nemzeti Emlékezet Hete. A két hétben rendhagyó tanórák, tárlatvezetések, előadások és beszélgetések lesznek. Programok!
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.