SportHLKC éremeső

2014. június 12., csütörtök
 
HLKC éremeső

Június 7-8-án harmadik alkalommal rendezték meg az Orosháza Cup nemzetközi leány kézilabda-tornát. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is főként a Dél-Kelet magyarországi régió csapatai vettek részt a kétnapos versenyen.

 

 

 

 

Utánpótlás csapataival pályára lépett többek között a Békéscsabai ENKSE, Kézilabda Szeged SE, Szeged KKSE, Szentesi SI, Gyomaendrőd és a Medgyesegyháza, és a vendég  romániai csapatok részvételével ismét nemzetközivé vált a torna.

 

A vásárhelyi Leány Kézilabda Club 6 csapattal vett részt a versenyen, és beneveztek az összes korosztályban. Ezzel a rendező Orosházi NKC mellett a legnagyobb játékos létszám, mintegy 60 kézilabdás Vásárhelyről érkezett.

A kétnapos verseny totális HLKC sikert hozott, hiszen a 6 csapat összesen négy aranyérmet, és két bronzérmet szerzett. Ezzel a teljesítménnyel a HLKC a torna legeredményesebb egyesülete lett, ami egyértelműen jelzi, hogy korosztályos utánpótlás csapataik a Dél-Kelet magyarországi régióban vezető szerepet töltenek be.

Az egyesület vezetősége reményei szerint mindezt a szeptemberben kezdődő Országos Kézilabda Gyermekbajnokságban is érvényre juttatják.

 
 
Forrás: hlkc
 

Olvassa el ezt is!

Az utakon nincs vakáció

Az utakon nincs vakáció

Bár még az is sok, éves szinten Vásárhelyen 10 gyermeket ér baleset. A vakáció egy hét múlva kezdődik, fontos bizonyos alapvető szabályok betartása.
Vásárhelyi tájékozódási futókat a kánikula sem zavarta

Vásárhelyi tájékozódási futókat a kánikula sem zavarta

A forróság nagy igénybevételt jelentett minden induló számára. A HTC a körülmények ellenére négy arany- és egy bronzéremmel tért haza.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...