Kultúra, oktatásHitélet a frontvonalban

2014. december 4., csütörtök
 
Hitélet a frontvonalban

December 10-én 17 órától az Emlékpont kávézójában a Történelmi Szabadegyetem következő előadásán a tábori lelkészek az első világháborúban betöltött szerepéről hallhatunk előadást.

 

 


A tábori püspökség történetét még nem dolgozták fel a Nagy Háború időszakában. A közös hadseregben, a honvédségben és az osztrák Landwehr-ben 3077 lelkész szolgált az I. világháborúban. Az ő jelentéseik és naplóik alapján idézik fel a katonák vallási életét, a tábori miséket és mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket a korabeli lelkészek annak érdekében tettek, hogy elviselhetővé tegyék a katonák számára az elviselhetetlent.

 

Mivel lelkesítették az ellenséges tűzbe rohanó katonákat? Miért nem engedték, hogy tehergépkocsin szállítsák a tábori kápolnákat? Miért tiltotta be a tábori püspök a csukaszürke egyenruhát?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk választ dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai tanárának az előadása során.

 

Olvassa el ezt is!

Vállán vitte a megfújt bringát

Vállán vitte a megfújt bringát

A 25 éves fiatalember hajnalban egy buliból tartott hazafelé amikor meglátott egy kerékpárt a Tóalj utcán. Aztán őt is meglátták a járőrök!
A legtöbben mesterképzésre jelentkeztek

A legtöbben mesterképzésre jelentkeztek

A 2015. februárban induló képzésekre való jelentkezés időszaka november 15-én lezárult: összesen 5827-en nyújtottak be jelentkezést.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.